2022. október 8., 14:26

Új esély a gyorsan szlovákosodó Ógyallán

Gyors ütemben asszimilálódik Feszty Árpád festőművész egykori szülővárosának, Ógyallának a magyar lakossága. Az égi piktorok között vélhetően a Magyarok bejövetele című körkép alkotóját is aggasztja a tűrhetetlen helyzet, hogy a város önkormányzatában egyetlen magyar képviselő sincs, és minden évben több magyar szülő az anyanyelvi helyett a szlovák nyelvű oktatást választja gyermekei számára.

basternák
Basternák Ildikó
Fotó: Basternák Ildikó archívuma

E viszonyok közepette a Csemadok-alapszervezet és néhány polgári társulás is munkálkodik a nemzettudat erősítéséért és a magyar kulturális értékek megőrzése, továbbéltetése érdekében. Basternák Ildikó, volt polgármester a helyi Csemadok-szervezet alelnökeként és a 2010. július 9-én a saját háza előtt meggyilkolt férje, Basternák László, egykori polgármester, majd városi főellenőr emlékére alapított polgári társulás elnökségi tagjaként is szép célok eléréséért dolgozik.

Számomra mindig fontos volt, hogy közéleti tevékenységet végezzek, voltam városi képviselő, majd 2014–2018 között polgármesterként irányítottam Ógyalla életét. 2018-ban városi képviselőjelöltként nem indultam, a polgármesteri munkát szerettem volna folytatni, de sajnos, mintegy 50 szavazat hiányzott a megválasztásomhoz

– idézte fel a múltat Ildikó.

Nos, azóta sem tétlenkedik, a Csemadok helyi alapszervezetében alelnökként folytatja a munkát.

–  Mindig is jó csapatot alkottak az ógyallai csemadokosok, és már székhelyünk is van a Hagyományok Házában. Még az előző önkormányzattal teremtettük meg a megfelelő feltételeket a magyar kultúrának és éltetőinek. Közösen vehettünk bérbe egy épületet a sikeres Aranyszarvas Íjászegyesülettel és a Nőszövetséggel.

Ondrusek Péterrel és másokkal együtt a 2011-ben alakult Basternák László Polgári Társulás keretében is éltetik néhai férje emlékét.

– Péter, a párom iránti tisztelettől vezérelve javasolta a társulás megalakítását. Laci emlékére évek óta két nagyszabású, közkedvelt rendezvényt szerveztünk: nyáron sportnapot, télen pedig adventi estéket.

Ildikó többéves kihagyás után úgy döntött, hogy ismét megküzd Ógyalla polgármesteri posztjáért.

Korábban az MKP helyi, járási és országos testületeinek is a tagja voltam, s a fúzió óta a Szövetség helyi és járási elnökségében is dolgozom. A polgármester-jelöltséget azért vállaltam el újra, mert sokan szólítottak meg azzal, hogy csalódottak és elégedetlenek a jelenlegi önkormányzattal, engem pedig hiteles embernek tartanak.

Emlékeznek az általam végzett munkára, és tőlem várnák a helyi problémák orvoslását a közrend és közbiztonság, a város gazdálkodása, az uniós támogatások sikeresebb megszerzése, a járdák rendbehozatala, a műemlékeink és épületeink megmentése, a környezetvédelem és a szemétlerakatok kezelése, a vállalkozók gondjainak enyhítése terén. Mivel érzek magamban elég erőt, és megvan az évek alatt kialakult kapcsolatrendszerem, úgy érzem tudnám végezni ezt a nagyon fontos feladatot az ógyallaiak érdekében, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek – mondta el a gyógyszerész végzettségű, sokoldalú Basternák Ildikó.     

Megjelent a Magyar7 2022/40. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.