Új állandó tárlat a zselízi Sacher-házban
A Sacher Polgári Társulás a napokban egy újabb sikeres projektet valósított meg. A történelmi Sacher-ház homlokzatának egy része megkapta végső formáját, s az épület sarok része is imponzánssá vált.

A Sacher-sarok fantázianévvel illetett projekt által a homlokzati elemek mellett egy állandó kiállítás is létrejött; tizenkét nagy méretű panelen elevenedik meg az Esterházy-kastély, a Sacher-ház és a grófi uradalom életének egy-egy mozzanata. Mindez olyan hatást kelt, mintha ablakok nyílnának a múltba.
Amint az a polgári társulás közösségi oldalán olvasható, a projekt a Kisebbségi Kulturális Alapból valósult meg, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és Nyitra Megye támogatásával együtt.
– fogalmazták meg az ötletgazdák, majd hozzátették:
A projektet a megnyitó rendezvényen Kepka Márk ötletgazda és kivitelező, a Sacher Polgári Társulás elnöke mutatta be a nagyközönségnek. Az eseményen egyben bemutatkozott egy újabb kulináris különlegesség is: a Sacher-Masoch-tortát a helyi Comenius Gimnázium pedagógusa, Kiánek Margaréta készítette el a résztvevők számára. A gasztrokulturális élményt a Palík Pincészet borai tették teljessé, Palík Gábor prezentálásában.
A közelmúltban a zselízi Sacher-kultuszt bemutató idegenforgalmi brosúrák mellett egy kötetet is megjelentettek Csokoládéba öntött isteni adomány címmel. A Sacher Polgári Társulás szerzőségében megjelent, A Sacher család és a Sacher-torta zselízi vonatkozásai alcímet viselő kiadványt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet adta ki.
– tájékoztat a polgári társulás csapata.
