Ügyességét próbára téve megalkotott egy játékgépet
Az érsekújvári Fábián István Róbert követhetetlenül bonyolultnak tűnő játékgépet épített házának alagsorában, amely a terem felét elfoglalja. A golyók emelkednek, gurulnak, kilökődnek, csilingelve zuhannak, a vonat meg-meg állva körbejár, a tündérek táncolnak, dalol, villog az egész, az ember azt se tudja, mit figyeljen.

Mi inspirálta e beltéri hatalmas játék megépítésére?
Az ihletet egy Anthony Hopkins főszereplésével játszott film adta, ahol a bevezető részben ehhez hasonló játékgépet látni és a vele járó különleges zajt hallani. Még egyedibbé tette a látványt a szerkezet csillogó krómozása. Rögtön mondtam a feleségemnek, én valami hasonlót szeretnék összeszerelni, de nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Ő csak bátorított, menni fog, csak kezd el!
Mivel kezdte a munkát?
Mindenekelőtt elkészítettem egy 70 cm magas mágneses ingát zenélő hangok kíséretével, ahol a szemben álló mágneseknek sosem szabadna hagyniuk a középső ingát megpihenni. Ez máig se működik tökéletesen. Valami apróság hiányzik. Ezt az ingát veszi körül a golyószerkezet.
Fiatal munkatársaim Német Zoltán és Szabó Péter, akik elektronikával foglalkoznak, segítettek rajtam és leszedtek a világhálóról három fényképet a golyósszerkezetekről. A gépezet fő része a villanymotorral meghajtott áttételes, lassúfordulatú emelőszerkezet, amely 17 golyót visz fel a magasba. Amikor rágurulnak az útra szemtanúi lehetünk a fizika sok törvényének. Először a gravitációé a főszerep, ahol pedig spirálba szűkül az út, a rotáció teszi látványossá a mozgást. A hét emeletnyi építmény önmagát tartja össze és hab a tortán, hogy az egész szerkezetet körbejárja a kisvasút szemaforral, sorompóval. Drága lányom valamikori karácsonyi ajándéka.
Úgy látom, ez a fantáziajáték talán soha nem lesz befejezve.
Ez a zárt, járványkorlátozásokkal sújtott időszak, kedvez a nagy odafigyelést és türelmet igénylő munkának.
Róbert nem ismeri az unalom szót. Nem csak szerelni, kísérletezni szeret, de emellett lelkes lepkegyűjtő, borász, kovácsoltvas és pléh tárgyak alkotója.
Barátai közt arról ismert, hogy gondolatait mindenről rímbe szedi. Álljon most itt játékáról írt versikéjének egy versszaka:
„A tárgyak megelevenednek, vidám játékba peregnek, s elfelejti felnőtt, s gyermek, hogy az imént már menni kellett, mert leköti a figyelmet a ritkán látott fémszerkezet.”