Udvard tanösvénye Boncz Ferenc mellszobrával bővült
Boncz Ferenc jogtudós, Udvard szülöttjének szobrát avatták fel az iskolához vezető tanösvényen. Áll itt már Szent László, Szent István, s most harmadikként Boncz Ferenc szobra is. A negyedik talapzat üres, de talán még az idén az is megtalálja gazdáját.

Farkas Tibor alpolgármester üdvözölte a neves vendégeket, a polgármestereket és az intézmények képviselőit.
– emelte ki Farkas Tibor.
Hozzáfűzte, a szobrot teljes egészében Udvard volt polgármestere, jelenleg Nyitra megye elnöke Branislav Becík finanszírozta, és ő a szobor ötletgazdája is. Jelenlegi adományozása annál is értékesebb, mivel ebben a nehéz gazdasági helyzetben az adomány nélkül esélytelen lett volna, hogy a falu ilyen tárgyi és szellemi értékkel bővüljön.
A szobrot az adományozó Branislav Becík, alkotója, Lebó Ferenc, Salgó Tibor, a Csemadok elnöke, a magyar állam Ezüst Érdemkeresztjének friss tulajdonosa és Kristína Fridriková, Udvard polgármestere leplezték le.
Lebó Ferenc szobrászművész, Udvard díszpolgára elmondta, ősei Udvardon éltek, ő ide mindig hazajön. Ezekkel a szobrokkal gyökereket és szárnyakat is adunk a felnövekvő generációknak, akik számára példaképként szolgálhatnak. Már alakul az udvardi panteon.
Lebó Ferenc beszédét követően Nagy András esperes-plébános megáldotta a szobrot.
„Amikor nyolc éve megválasztottak Udvard polgármesterének a község beruházási adóssága hatalmas volt. Elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy ez megváltozzon és a falu felfelé mozduljon. Sok új fejlesztés megvalósult.
– mondta el beszédében Branislav Becík, Udvard volt polgármestere. Kitért arra is, el kell még helyezni információs táblát vagy QR kódot a szoborhoz, hogy mindenki tudja, hogyan kapcsolódik az ábrázolt személy Udvardhoz és milyen területen jeleskedett.
Boncz Ferenc személyét Sándor István egyetemi tanár, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának tanszékvezetője mutatta be nagy részletességgel.
Az ünnepségen beszédet mondott még Fridriková Kristína polgármester asszony.
– hangsúlyozta a polgármester, és köszönetet mondott az adományozónak, az alkotónak és mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a szobor megvalósulását.
A szoboravatón verset mondott Vastag Viktória, az említetteken kívül jelen volt Görföl Jenő és Neszméri Tünde, a Csemadok országos elnökségéből, Nagy Dávid, a Szövetség érsekújvári parlamenti képviselőjelöltje, környékbeli polgármesterek, szervezetek és intézmények vezetői, valamit a helyiek.
Az udvardi dalárda Boncz Ferenc lokálpatriótára, a szabadságharc hős hadnagyára emlékezett nótáival.