Tűzoltók egykor és ma
„Istennek dicsőség, egymásnak segítség!” A tűzoltók régi jelmondata fogadja a látogatót a Galántai Honismereti Múzeum legújabb kiállításán. Egy mondás szerint a tűzoltó azért hős, mert oda rohan segíteni, ahonnan mások menekülnek. A közösség szolgálata ennek a hivatásnak a lényege. A tűzoltóság története régen és ma ugyanarról szól: ha baj van, indulni, szolgálni kell.
Tűzoltók egykor és ma címmel nyílt kiállítás a Galántai Honismereti Múzeumban a Múzeumok Éjszakáján, amely a galántai régió tűzoltóhagyományait mutatja be. Régi idők tárgyai – tűzoltókannák, kézi szerszámok, gázálarcok, hordozható mentőládák, viaszosvászon vödrök, sisakok, egyenruhák, zászlók, kitüntetések – mesélik a falvak, családok, egyesületek legendás tűzoltó történeteit és hirdetik a látogatóknak: tűzoltók nélkül nem érezhették magukat biztonságban a falvak lakói.
Takács Mihály, a múzeum igazgatója büszkén tekint körbe, s mint mondja, remek érzés, hogy a környék tűzoltóságai szép, megkímélt és sokat mondó anyagokat küldtek a múzeumnak. A környékbeli magyar települések, mint például Vága, Pered vagy Nagyfödémes még a legbecsesebb szimbólumaiktól, a zászlóiktól is megváltak egy időre, hogy a közönség többet láthasson a régió tűzoltóságainak történetéből.
Az egyik látványos darab az 1928-ban gyártott tűzoltókocsi, amelyet a vágai önkéntes tűzoltók bocsátottak a múzeum rendelkezésére. Nem pusztán kiállítási tárgy, ma is működőképes, hagyományőrző versenyeken használják is. A bősi önkéntes tűzoltóknak köszönhetően egy 19. század végi egyenruha is látható, amely már önmagában megmutatja, milyen hosszú és gazdag múltja van a térség tűzoltómozgalmának.
Régen a tűz elleni védekezés az egész közösség ügye volt. Ha kigyulladt egy ház, indult a vízlánc, később megjelentek a lóvontatású fecskendők, majd a motoros berendezések, a hordozható oltókészülékek, a védőruhák és azok az eszközök, amelyek már a tűzoltó személyes biztonságát is szolgálták. Ez a fejlődés a régió történetében is pontosan követhető. A településeknek meg kellett szervezniük a védekezést, embereket, eszközöket, szertárat kellett biztosítaniuk. A 19. század végétől sorra alakultak az önkéntes tűzoltó-egyesületek, amelyek a közösségi élet meghatározó szereplőivé váltak.
A tárlat hitelességét erősíti a Vágsellyei Levéltár szakmai segítsége is. Szekeres Kovács Judit, a levéltár vezetője elmondta, hogy a kurátor, Erika Slobodová kutatási lehetőséget keresve fordult hozzájuk. A levéltári anyagok mellett személyes tárgyakat és fényképeket is kölcsönadott a kiállításhoz.
Szekeres Kovács Judit maga is önkéntes tűzoltó Pereden, ráadásul olyan családból származik, ahol a tűzoltóság több nemzedéken át természetes része volt az életnek. Édesapja 1986-tól 2018-ig volt a peredi önkéntes tűzoltók parancsnoka, a kiállításon az ő kitüntetése is látható, de édesanyja, testvérei, férje, kislánya, unokatestvérei és nagybátyjai is kötődnek a tűzoltósághoz.
– Beleszülettem a tűzoltóságba. Sok családban az önkéntes tűzoltóság nem választott hobbi, hanem örökölt felelősség.
Szekeres Kovács Judit számára a kiállítás azért is különleges, mert levéltárosként sok tárgyat eddig legfeljebb fekete-fehér fényképeken látott. Külön kiemelte, hogy a tárlat közös munka eredménye. Olyan települések anyagai kerültek egy térbe, amelyek ma már külön járásokhoz tartoznak, történetük mégis összekapcsolódik. Az önkéntes tűzoltók ma már nemcsak tűzesetekhez vonulnak, hanem árvizeknél, a viharkárok felszámolásánál, községi rendezvényeken is segítenek. Minden olyan helyzetben, ahol gyors, helyi és megbízható segítségre van szükség.
