Túrázzon a Lévai járásban!
Ha a nyári szünidő hátralévő napjaiban, heteiben természetjárásra is szánnának időt, ajánlanánk néhány lévai járási látványosságot, amelyek megtekintése akár egy-egy túrával is összekapcsolható.
A Lévai járás legészakibb pontján terül el a korábban Bakabányához tartozó Bakaszenes. A jelenleg mintegy 180 fős községet egykor a Léva várát ellátó szénégetők lakták. Bakaszenes és a már zsarnócai járási Garamrudnó közti erdőben található a Rudnói-vízesés.
A bakaszenesi községházától kényelmes sétával húsz perc alatt el lehet jutni hozzá, de mivel a természeti képződményig aszfaltozott út vezet, gépkocsival is könnyen megközelíthető.
Az 1995-ben természeti emlékké nyilvánított Rudnói-vízesés közelében egy padokkal és tűzgyújtó hellyel ellátott pihenőhelyet alakítottak ki.
A Selmeci-hegység egyetlen vízesése közel négy méter magasságával nem tartozik a legmagasabbak közé, mégis Szlovákia legszebb zuhatagai között tartják számon. Már úton a vízesés felé is érdekes sziklaképződményeket figyelhetünk meg; a Rudnói-völgy számos ilyet rejt.
Az alig háromszáz lelket számláló településen, a Lévától 12 kilométernyire levő Borfő községben különleges építészeti látványosságra lelhetnek a kirándulni vágyók. Borfő település Surda nevű utcájába érkezve a háromszáz éves történelmet hordozó helyiségek hűsítő békességébe nyerünk betekintést.
A helyiek elmondása szerint őseik a törökök elől bujdokolva kezdték az első sziklahelyiségeket létrehozni, és ahogy azt a Barsi Múzeum által – az egyik sziklalakásban és annak udvarán – berendezett helyi múzeumban megtudhatjuk, még a 19. században is jellemző volt az újabb és újabb termek, szobák létesítése a tufafalban. A sziklalakások egy része még ma is magántulajdonban van; a legtöbben garázsnak, pincének vagy rakodóhelyiségnek használják. A 20. században már végképp nem volt jellemző a vulkanikus kőzetbe vájt lakásokban való mindennapi élet, mégis akadt egy család, amelynek leszármazottai egészen 2005-ig hajtották álomra fejüket a hűs falak között.
A Búr-patak partján fekvő Szántó gyógyvizét már az 1500-as években is ismerték. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában is felhívta erre a figyelmet:
A dekoratív filagóriát először 1923-ban, majd 1947-ben restaurálták, végül 1958-ban a parkba, a palackozó épületének közelébe helyezték át. Eredetileg a mai ásványvíztöltő üzem területén helyezkedett el.
Az építmény előtt felállított információs tábla magyar nyelven is tájékoztat. Ebből az is kiderül, hogy az 1895-ben alapított park területén a mai napig tetten érhetőek a kertépítészet századfordulós jellemző jegyei, valamint említi a szántói gyógyvizet sokáig kereskedelmi célokra felhasználó Toldi Zsigmondot, aki egy 1885-ös budapesti kiállításon vásárolta meg a pavilont.
