2020. november 8., 16:16

Trianoni ízek párkányi módra

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium és Szakközépiskola együttműködésével az idén harmadik alkalommal hirdette meg a Magyarország étele elnevezésű élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyét, amelyre öt országból jelentkeztek a versenyezni kívánó csapatok.

A nemzeti összetartozás jegyében meghirdetett melegkonyhai szakácsversenyen a párkányi Bottyán Silvia mester és tanítványa, Ferner Valentina elnyerte a legszebb tálalás különdíját, elismerést szerezve iskolájának, a Párkányi Összevont Magániskolának.

Bottyán Silvia tanítványai már több ízben megcsillogtatták a tehetségüket és felkészültségüket egy-egy versenyen. A mester azt állítja, sokat lehet tanulni és fejlődni az ezekre való felkészüléssel és magával a részvétellel. Most önmagát is megmérettette Magyarország egyik legnevesebb főzőversenyén, példát mutatva a diákjainak.

Az idén Trianon századik évfordulójához kötődően kellett elkészíteni Magyarország ételét.

– A versenyen olyan ételt kellett elkészíteni, amely a mi vidékünkre jellemző. Mindezt olyan új technológiák használatával, mint a konfidálás, a szuvidálás, ugyanakkor az ételnek színben a magyar trikolórt kellett felidéznie. Fehér színnek a túrót ajánlották, pirosnak a kápiát vagy a piros paprikát, zöldnek pedig a fűszernövényeket – ecseteli Silvia. – Csapatunk egy „felvidéki ízvarázs” fantázianevű ételt készített, ami nem más, mint borókás szarvastekercs császárszalonnában, vadas mártással, a Tátra gombakincseivel töltött knédlivel, hozzá magvas morzsában sült zöldségköret juhtúrós, füstölt kápiarőzsével, tejfölhabbal és rizsroppantóssal.

Mint megtudjuk, a versenyre még tavaly ősszel jelentkeztek. Akkor be kellett küldeniük egy általuk készített ételt, a tálalását pedig fotókon mellé-kelni. Ez alapján sikerült bejutniuk a döntőbe a tizenkét csapat közé, amelyeket meghívtak a felcsúti versenyre. A verseny előtti hetekben a legügyesebb tanítványával, a harmadikos Ferner Valentinával kora reggeltől késő estig szarvashúst kóstoltak, rengeteget gyakoroltak.

A megmérettetés napján a letenyei iskola modern gyakorlókonyhájában láttak munkához, ahol sok új, sőt ismeretlen gép volt körülöttük, és mindenkinek egy külön gáztűzhely állt a rendelkezésére.

Nekik ott szinte minden ismeretlen volt, a szuvidálógépük sem akart elindulni, de meg tudták őrizni a lélekjelenlétüket. Minden egyes csapatnak a konyhában is volt zsűrije, akik azt figyelték, milyen tisztán dolgoznak, milyen hatékonysággal használják a modern gépeket, milyen összhangban dolgoznak. A zsűrin kívül még a tévések is belenéztek kamerájukkal a sütőkbe, tálakba, mindig volt körülöttük valaki.

Az ételeket már egy külön bírálóbizottság értékelte, amelynek a többszörös olimpiai séf, Varga Károly volt az elnöke. A Kárpát-medencei mesterszakácsok szakmai vetélkedőjének döntőjén részt venni már önmagában is elismerést jelent, ám a Szilvia és Valentina által alkotott Mária Valéria híd barátai nevű csapat alig maradt le a dobogóról. A zsűri értékelésében kitért a kitűnő választásra, az elkészítés precizitására. Külön díjazták a tálalást és a terítést, és ebben az iskola párosa már remekelt: sikerült megszerezniük a legszebb tálalás különdíját. 

– Becsülettel helytálltunk a nehéz versenyben – mondja a mester –, ráadásul úgy, hogy először vettünk rajta részt, és rajtunk kívül szinte valamennyi versenyző mesterszakács volt. A verseny színvonalas volt és igazságos. Köszönettel tartozunk az iskolánknak, amely a kezdetektől fogva támogatott minket. Bizonyos, hogy jövőre is megpróbáljuk, már csak azért is, mert nekünk itt, a Felvidéken nincsenek akkora lehetőségeink a gasztronómiában fejlődni, mint a magyarországiaknak. Rengeteg segítséget kapunk tőlük, amit nagyra értékelünk – fejezte ki köszönetét a mester.           

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.