2021. november 14., 14:39

Trianon-konferenciát tartanak Hidvégardóban

Országos Tudományos Trianon Konferencia zajlik 2021. november 13-14. között Hidvégardóban.

2021-11-13 Hídvégardó, Trianon konferencia
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A konferencia megnyitóján Tirpák László, Hidvégardó polgármestere úgy fogalmazott, az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, a békediktátumot nem lehet meg nem történté tenni, a hatásait tompítani azonban igen. „A mi feladatunk, hogy bekössük a sebeket, bebizonyítsuk a világnak, hogy nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak, melyekbe a legnagyobb viharok idején is kapaszkodhatunk” – mondta.

Mi, itthoni magyarok felelősséget érzünk, felelőséggel tartozunk határon túli honfitársainkért, a közös gyökér, a magyar nemzethez való tartozás köt össze bennünket, amely felülírja a határokat, mely kötelék erősebb annál. Az együvé tartozás alapja a Szent István által lerakott keresztény szellemi gyökerekből, a magyar nyelvből, kultúrából, történelemből táplálkozó magyar nemzeti tudatosság

 – tette hozzá.

Mint mondta, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég erős ahhoz, hogy megingassa a magyarságot az összefogásba vetett hitben. Mindig kitartottunk értékeink mellett, így voltunk képesek megvédeni a keresztény Európát a török hódítóktól, ingattuk meg a feudális berendezkedést 1848-49-ben, vertük be az első szöget a kommunizmus koporsójába 1956-ban, és a sors ma sem szán nekünk kisebb szerepet, mint a keresztény értékek, a nemzeti szuverenitás védelmét, melyért töretlenül kiállunk ma is

– fejtette ki.

2021-11-13 Hídvégardó, Trianon konferencia
Tirpák László, Hidvégardó polgármestere
Fotó:  Fábián Gergely
Bár a Kárpátok koszorúzta ezeréves magyar királyságot feldarabolták, velünk, magyarokkal ezt nem tehetik meg, mert a magyar nemzet a lelkekben, nem területekben él. A nemzeti összetartozás erős, egy és oszthatatlan

 – hangsúlyozta Tirpák László.

Riz Gábor országgyűlési képviselő arról beszélt, jó száz évvel ezelőtt magyarok egyik napról a másikra hontalanokká váltak saját hazájukban, vétkes volt az, aki a nyelvét, kultúráját, gyökerei felemlegette, vétkes volt, aki felemelte a szavát azért, hogy ez igazságtalan. 

Majd a történészek és a politikusok egy része, remélem, helyreteszi ezt a kérdést, annak rendje és módja szerint, annak összes igazságával. Mert egyetemes igazság nincs, kinek-kinek a maga igazsága van, a családja igazsága, a települése igazsága, s a határ igazsága

 – fogalmazott.

2021-11-13 Hídvégardó, Trianon konferencia
Riz Gábor országgyűlési képviselő
Fotó:  Fábián Gergely

Hozzátette, különös kegyelmi helyzet, hogy milyen viszonyban vannak a visegrádi négyek.

Tudjuk a múltunkat, ismerjük a történelmünket, tiszteljük a másikban, amit tisztelnünk kell. A sorsunk közös. Ki-ki a nemzeti önrendelkezését, a nemzeti büszkeségét, a saját anyanyelvét, kultúráját úgy tudja megélni Európában, ahogyan még szabad

– mondta Riz Gábor hozzáfűzve: a legfontosabb, hogy a visegrádi négyek egy erős tömbben Európa számára hagyjanak egy üzenetet, hogy mi keresztény gyökerekkel rendelkezünk és erős nemzetállamokban gondolkodunk, hogy egyek vagyunk.

Bánné Dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, 1920. június 4-e a magyar nép szemében eggyé vált a gyász és az igazságtalanság érzésével, a trianoni békediktátum ugyanis nemcsak országhatárainkat húzta át egyetlen tollvonással, de szétszakította a magyarságot mint nemzetet, szétszakította településeinket és szétszakított megszámlálhatatlan magyar családot. Mint mondta,

mégsem, sohasem szűntünk meg erős nemzet maradni. éljünk bárhol a világon, mi, magyarok összetartozunk, mert a lelki közösség nem változik, a közös anyanyelv és közös kultúra mindenhol és mindenkor összeköt minket.
2021-11-13 Trianon, konferencia, Hidvégardó, Bánné Dr. Gál Boglárka
Bánné Dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke
Fotó:  Fábián Gergely
Határainkat ugyan szétdarabolták, ám a mi feladatunk megőrizni és újra egyesíteni, egységgé kovácsolni a magyarságot lélekben és hagyományainkban határainkon innen és túl. A történelem nem ért véget 1920. június 4-én. Küldetésünk, hogy átfordítsuk Trianon örökségét, és az utánunk következő generációkban megerősítsük a magyarságba vetett hitet

 – fogalmazott Bánné Dr. Gál Boglárka.

2021-11-13 Hídvégardó, Trianon konferencia
Fotó:  Fábián Gergely

A kétnapos tudományos konferencia a Kárpát-medence minden tájáról érkezett neves előadók előadásaival, beszélgetésekkel, könyvbemutatóval, kiállítással és koncertekkel várja a közönséget. A részletes program alább megtekinthető.

2021-11-13 Hídvégardó, Trianon konferencia
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.