2023. március 30., 15:15

Továbbra is terjedőben a sárgaság Szepsiben

A hét elején Szepsiben tartott megbeszélésükön a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) képviselői, járványügyi szakemberek, orvosok, az iskolák és az önkormányzat képviselői megállapodtak azokról a konkrét lépésekről, amelyekkel a hepatitis A terjedését akarják megakadályozni.

sárgaság
Fotó: TASR

Az a cél, hogy összehangolják az egyes szervezetek és a szakma tevékenységét, és megakadályozzák a betegség terjedését - számolt be a honlapján Szepsi önkormányzata.

Ján Mikas országos tiszti főorvos hangsúlyozta, nincs szó vészhelyzetről, és bár a fertőzöttek száma már közel száz körül van, a sárgaságnak ez a fajtája elsősorban az öt és kilenc év közötti gyerekeket érinti, és a betegség nem olyan súlyos lefolyású, ami életveszélyt jelentene

- olvasható a város weboldalán.

Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint a legfontosabb megelőző intézkedés a higiénia előírások szigorú betartása, az alapos kézmosás, valamint – tekintettel arra, hogy a járványgóc a Bodollói úti telepen van - az oktatás és a környezet higiéniájának általános javítása. Mikas hangsúlyozta továbbá a védőoltás szükségességét is.

A város szerint probléma az is, hogy

a gyermekorvosi rendelők túlságosan leterheltek, mert sokan jönnek vizsgálatra, oltásra.

A szepsi gyermekorvosoknak ezért a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem orvosi karának hallgatói, és rezidensek segítenének. A városvezetés további helyiségeket is elkülönít az orvosok számára a rendelőintézetben, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzés terjedésének veszélyét a váróteremben.

Slavomir Borovský, a város polgármestere elmondta, el kell távolítani a telepen felhalmozódott hulladékot.

A szemét nemcsak a sárgaság szempontjából jelenthet fertőzésveszélyt, mert más fertőző betegségek is terjedhetnek ilyen körülmények között. Ezzel a problémával a kormányhoz és más illetékes hatóságokhoz fordulunk

– tette hozzá a városi hivatal. Borovský mindenkit felszólított, hogy tartsák be az óvintézkedéseket az iskolákban és a város valamennyi intézményében.

Az év eleje óta 302 vírusos hepatitis A megbetegedést regisztráltak az országban a szakemberek. Kassa megyében összesen 293 esetet regisztrált az ÚVZ, ebből 274-et a kassai Luník IX lakótelepen és Szepsiben, ahol jelenleg is komoly a helyzet.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.