Történelmi konferencia Rozsnyón
Rozsnyó a történelmi sokszínűségben címmel konferenciát rendeztek Rozsnyón, az idei városnapok keretében. A város történelme iránt érdeklődők előadásokat hallgathattak egyebek mellett a püspökség megalapításáról, a városháza történetéről, a Szűz Mária mennybemenetele templomról, a helyi tímárok céhéről, a Rozsnyói Társalgási Egyletről, Andrássy Franciska grófné szegényházáról vagy a Nehrer-féle szöggyárról, de a közelben található gombaszögi pálos kolostorról is szó esett.
Kovács Ágnes, a kassai Magyar Jelenlét Házának igazgatója, a Rozsnyói Bányászati Múzeum egykori munkatársa a város és a térség jelentőségét vizsgálta a bányászat, az ipar és a kereskedelem tükrében az 1920 előtti időszak vonatkozásában.
Mint rámutatott, a történelmi Magyarországnak kevés vármegyéje volt, amely a középkorban olyan fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkezett volna, mint Gömör vármegye, s ebben vitathatatlan érdemei voltak Rozsnyónak.
A Gömör–Szepesi-érchegység bányáiban aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot, higanyt, ónt és vasat bányásztak. A középkorban Európa aranyigényének körülbelül a kétharmadát, ezüstszükségletének az egynegyedét a magyar bányák elégítették ki. Rozsnyó a középkorban olyan kiemelt helyet foglalt el Felső-Magyarországon, mint az olasz városállamok, mondta.
A 15. század végétől a termelés fellendült, majd a 16-17. század háborús időszakaiban a fegyvergyártás felé helyeződött a hangsúly. A 18. század a magyar ércbányászat virágkora volt, a robbanásszerű technikai és tudományos fejlődés a bányákat is elérte, amelyek már igazi nagyüzemként működtek. A 19. század elejétől a vasérc- és a kőszénbányászat kapott egyre nagyobb szerepet.
Gömör megye földbirtokosai és tőkései nagy figyelmet szenteltek a szépen jövedelmező vasiparnak, amely műszakilag és technológiailag is fokozatosan fejlődött. 1836-ban a csetneki Concordia társaság a kohó- és kavarórendszert meghonosítva a vasipar új korszakát nyitotta meg, míg Andrássy György gróf dernői vasgyárában alkalmazta a vasipar terén külföldön szerzett tapasztalatait, gyárát úgyszólván az új találmányok kísérleti terepévé tette.
Ami a térség kézműiparát és kereskedelmét illeti, Rozsnyót joggal sorolhatjuk Felső-Magyarország legjelentősebb kereskedővárosai közé. Mielőtt vasutak hálózták volna be az országot, itt találkozott a Szepesség az Alföld népével.
Híres volt egyebek mellett a rozsnyói kereskedők méze és viaszgyertyája, a térség agyag- és faipara, fonó-, szövő- és ruházati ipara. Messze földön ismertek voltak szűcsárui, II. Rákóczi Ferenc egyik leveléből kiderül, hogy a fejedelem is rozsnyói szűcsmesterek készítette kacagányban pompázott. A 19. század derekán vízimalom, fűrészmalom, bőrgyár és szeggyár, később gép- és fémárugyár is működött a városban.
– A kézműipar Gömör megyében is a kisipar általánosan ismert helyzetében osztozott, azaz virágzásának kora a 20. századra letűnt. Sőt, helyzete talán még nyomasztóbb volt, mint más megyékben. Mivel a megyének nem voltak nagyvárosai, a gyáripar hatalmas versenye közvetlenebbül nehezedett rá, a kézműipar erősebben érezte az élénk kereskedőforgalom eltűnését. Számos, a virágzás magas fokán állt kézműiparág vagy teljesen megszűnt, vagy csak alig tengődött, a kézműipari készítmények pedig már csak a helyi szükséglet fedezésére szorítkoztak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/6. számában.
