Több városban létesülhetnek megyei fennhatóságú oltóközpontok
A Nyitra Megyei Önkormányzat március 15-én tartotta a soron kívüli, 25. testületi ülését, amelyen megvitatták a megyei fennhatóságú oltóközpontok létesítését. A képviselők az újabb helyszínekről majd a március 29-i tanácskozásukon döntenek.

„A mai tanácskozásunkon csak az dőlt el, hogy megyei fennhatóság alatt az első nagykapacitású oltóközpont Nyitrán létesül. Továbbá elfogadtuk az arról szóló határozatot, hogy a Nyitra Megyei Hivatal a március 29-én tartandó testületi ülésre köteles benyújtani a második körben létrehozandó, kisebb kapacitású vakcinációs központok tervezett jegyzékét“ – tájékoztatta a Ma7-et Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetője.
Leszögezte: e jegyzék kidolgozásakor többféle szempontot kell figyelembe venni.
– fejtette ki.
Ezzel összhangban a következő, március 29-i megyei testületi ülésen majd azt szorgalmazzák, hogy legalább az említett négy városban, tehát Párkányban, Vágsellyén, Gútán és Zselízen nyíljon újabb oltóközpont.
– jegyezte meg.
Bár az elegendő oltóanyag biztosítása nem megyei, hanem állami kompetencia, ám Farkas Iván azt is elárulta: „E héten vagy legkésőbb jövő héten a korábban beharangozott Szputnyik V orosz oltóanyag mellett több százezer másféle vakcina érkezésére is számítunk. A ma kapott információim szerint az orosz vakcinát majd a körzeti orvosok adják be a pácienseiknek. A megyei foglalási rendszeren belül érkezőkkel pedig majd a megyei oltóközpontokban lehet oltakozni. Alapvető követelmény a vakcinához való hozzáférés minél közelebbi helyszínen történő biztosítása, amit a mai ülésen is hangsúlyoztam“.