Több fény kevesebb pénzért
2020 első őszi hónapjában az energiatakarékosság jegyében valósult meg a lévai járási Farnad közvilágítási rendszerének teljes körű felújítása, illetve korszerűsítése.

A közel 1400 lakosú község polgármestere, Csomor Vlasta és a GREP Slovakia Kft. ügyvezetője, Wirth Jenő 2020. szeptember 11-én írta alá a projektről szóló szerződést. Tíz nappal később már kezdetét is vehette a lámpák felszerelésének a művelete. A munkák október 19-én fejeződtek be, így a helyi községi hivatal üléstermében – a kivitelezést végző felsőtúri HYDROB Kft. ügyvezetője, Antal Norbert jelenlétében – még októberben sor kerülhetett az átvételi jegyzőkönyv ünnepélyes aláírására.
A gazdaságilag is előnyös modernizáció során összesen 326 darab régi világítótestet cseréltek le új LED-es, Philips márkájú, második generációs UniStreet típusú utcai lámpára. Nem csupán a fénytechnikai előírások betartására ügyelnek, hanem a köz- és a közlekedésbiztonsággal összefüggő normákat is nagy odafigyeléssel tervezik, mondta el a GREP Slovakia Kft. ügyvezetője, Wirth Jenő.
Wirth Jenő szerint a Farnadon is elhelyezett új típusú LED-es fényforrások 16,4 watt kezdő teljesítménnyel szórják a fényt, de az ún. dimmelés, vagyis az éjszakai fényerő-szabályozás révén átlagosan mindösszesen 11 wattot használnak fel. Érdekesség, hogy sokszor egy asztali lámpa is többet fogyaszt, mint egy-egy ilyen technológiával ellátott utcai világító berendezés. Az ügyvezető szólt a közvilágítási rendszer számtalan más előnyéről és hozadékáról is:
Mivel a GREP Slovakia Kft. általában az Európai Unió által EPC (Energy Performance Contracting – Energiamegtakarítási Szerződés) konstrukcióként definiált szolgáltatási szerződések modelljével dolgozik, a projekt saját magát finanszírozza a villamos energia-megtakarításból. Magyarán, az önkormányzat költségei kizárólag a megtakarított villamosenergia árából megtérülnek, így a felújítás semmibe sem kerül a községnek.
Az átvételi jegyzőkönyv aláírása előtt Csomor Vlasta polgármester is méltatta a vállalat hetvenkettedik sikeres felvidéki projektét.
A település első embere arról is szólt, hogy a megtakarításnak köszönhetően a fejlesztések beruházási költségei viszonylag rövid idő alatt megtérülnek, és a futamidő végén a megtakarítás bevételi tételként jelenik meg a költségvetésben. Farnad esetében ez évi 2261 eurós megtakarítást eredményezhet.
Az energiatakarékosság, valamint a karbantartás és az üzemeltetés hosszú távú biztosítása mellett a projekt előnyei közé tartozik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése is. Ez Farnad esetében évi 9 tonnát jelent. A község így elmondhatja magáról, hogy hozzájárul a 2005-ben életbe lépett kiotói egyezményben foglaltak teljesítéséhez. A falu számára további pozitívum, hogy a projekt lezárultával az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank egyszeri, vissza nem térítendő pénzügyi támogatásban részesíti a zöldprojektet felmutató önkormányzatokat, jelen esetben Farnadot, ami közel 800 eurót tesz ki.
– magyarázta Wirth Jenő, arra utalva, hogy az uniós előírások sem elsősorban a fény intenzitásának növelését szorgalmazzák, hiszen azzal a fogyasztás is növekszik, inkább a felületek egyenletes megvilágítását jelölik meg elsődleges célként. Ez értelemszerűen közlekedésbiztonsági szempontokból is elvárás.
Egy-egy ilyen korszerű LED-lámpa élettartama a százezer órát is meghaladhatja, így jóval a tizenkét éves futamidő lejárta után is világítani fog. Ennek megfelelően a farnadi lakosok is bíznak benne, hogy az új, modern és környezetbarát világítótestek valóban időtállónak bizonyulnak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/46. számában.