Tízéves hagyománya van a Szőgyén-Tata, Tata-Szőgyén kerékpártúrának
A jubileumi túra kissé eltért a megszokottól. Diákok helyett többségében felnőttek kerekeztek, a fiatalok majd a szeptemberi workshopokon dolgoznak együtt egy bringásoknak szóló útikönyvön.

Rigó Balázs, Tata alpolgármestere elmondta, a Két keréken a barátságért az egyik legsikeresebb testvértelepülési projekt.
– emelte ki az alpolgármester. Hozzátette, ezeket a kerékpártúrákat Tata város mindenkori diákönkormányzata szervezte, Varga András tanár, önkormányzati képviselő, a Humán Bizottság elnöke vezetésével.
Ezen program keretében a szeptemberi hónap folyamán 10 -10 szőgyéni és tatai fiatal fog elkészíteni egy útikönyvet a kerékpározás szerelmeseinek. Lényege, hogy a fiatalok bemutassák településeik szépségeit, ami az ő szemükkel fontos és lényeges. Természetesen nem csak a két település nevezetességei kerülnek bele az útikönyvbe, de maga az út is.
A kerékpározók ajánlásokat kapnak arra vonatkozólag, mit érdemes az úton megnézni, hol vannak a legjobb pihenőhelyek, fagyizók.
A fiatalok a közös munka alatt elkészítik a szöveget, a képeket, megszerkesztik és mehet a nyomdába. A tervek szerint a kiadványt októberben már be is tudják mutatni a nagyközönségnek.
A szőgyéniek kedden kerekeztek Tatára,
ahol kisvonaton utazva ismerkedtek a város nevezetességeivel, majd az Öreg-tó partján álló felújított Esterházy-kastélyban pillanthattak bele a kastély urainak életébe, akiken keresztül megelevenedett a történelem. A kastélymustrát borkóstoló követte és különleges vacsorával zárult az éjszakába nyúló látogatás.
A tataiak csütörtökön látogattak Szőgyénbe. Megismerkedtek a látnivalókkal, megcsodálták a templomot, a tájházat és a múzeumot, és e sorok szerzőjével utazhattak hidegebb, majd melegebb tájakra. A vendégek a helyi termékek bemutatója és a vacsora után búcsúztak el szőgyéni barátaiktól.