Tizennegyedik alkalommal lesz verbunktalálkozó Zselízen
Zselíz város – a helyi művelődési otthonnal és a Tiszta Forrás Alappal együttműködve – 2023. október 6-án és 7-én rendezi meg a XIV. Garam-menti Verbunktalálkozót.

A műsorfolyam pénteken 19:30-kor a művelődési otthonban kezdődik,
ahol a budapesti Tébláb Művészeti Alapítvány igazgatójának, Vörös Árpádnak az ismeretterjesztő előadására kerül sor a verbunk táncdialektusok szerinti bemutatójával egybekötve. A Mondjam vagy mutassam? című program zenei kíséretét Péter Tamás és a Gereben zenekar biztosítja.
A 20 órakor kezdődő gyermektáncház után immár elsősorban a felnőtteket Benedek Attila táncházgazda, a Budapesti Válaszút Néptáncegyüttes művészeti vezetője szólítja meg.
A népviseleti felvonulásnak és a verbuválásnak szombaton délután a városi park biztosít teret.
Ezt követően kezdődik a XIV. Garam-menti Verbunktalálkozó gálaműsora, amely során fellép a budapesti Tébláb és a Válaszút, de a helyi csoportok, az Apró Kincső, a Kincső, a Vrbovianka és az Őszirózsák is műsort ad.
A rendezvényt a Benedek Attila irányította táncház zárja majd.