2023. december 14., 19:35

Tíz szál gyertya

A hagyományhoz hűen az oktatásügyi minisztérium idén is meghirdette a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató általános- és középiskolák számára a regionális és multikulturális nevelést támogató pályázatát, amelyre több bodrogközi és Ung-vidéki iskola is benevezett.

 

Tíz szál gyertya - pályázat - 2023
Galéria
+1 kép a galériában
Egy a diákok által készített adventi koszorúkból.
Fotó: Molnár Gabriella

A bírálóbizottság október közepén hirdette ki az eredményeket. A pályázók között a két nyertes Kassa megyei magyar iskola egyike a királyhelmeci Műszaki Szakok és Mesterségek Szakközépiskolája lett. A projekt ötletgazdája és egyben kidolgozója Pankovics Andrea magyar szakos tanárnő. A tavalyi első próbálkozását is siker koronázta. Ahogy akkor is beszámoltunk lapunk hasábjain a Bodrogközi ajándékkosár elnevezésű nyertes pályázatukról, úgy most is szívesen mesélünk sikerükről.

Ismét egy díjazott ötlet

Tavaly, amikor első ízben játszott el a gondolattal Pankovics Andrea, hogy megírja a pályázatot, úgy döntött, alapja a helyi értékek megismerése, megbecsülése legyen. Ahogy az idei beadvány témájának összekötő fonalán gondolkodott, eszébe jutott egyik kedvence Fekete Istvántól, a Tíz szál gyertya című kötet. A tíz novellából csak az első és az utolsó függ össze tematikailag, ellenben az emberi életutakat végigkövető történetek mindegyikében megjelenik egy-egy az ugyanannál a kereskedőnél vásárolt gyertyaszálakból. Ezt a gondolatot inspirációul véve arra gondolt, úgy kellene összekötni az idei, ősszel kezdődő és december 12-én záródó projektjüket, hogy az emberi életutak és a gyertyák megjelenjenek benne.

Tíz szál gyertya - pályázat - 2023
A fiúk keze közül nagyon eredeti adventi koszorúk kerültek ki.
Fotó:  Molnár Gabriella

 

Elsőként mindenszentek ünnepén az elmúlás, a halál kapcsán a környék azon fontos személyiségeire fókuszáltak, akikről a diákok is tanulnak. Egy kirándulás során három helyszínt – Leleszt, Dobóruszkát és Tőketerebest – bejárva a diákok közelebbről megismerhették Gertrudis királyné, Dobó István és gróf Andrássy Gyula élettörténetét. Pankovics Andreának a leleszi premontrei kolostor történetével kapcsolatos kutatásai már könyvben is megjelentek, így szakértő idegenvezetése mellett ismerkedhettek meg a diákok az idős emberek által a köztudatba ívódott helyi legendával. Eszerint II. András királyunk a pilisszentkereszti vadászaton meggyilkolt felesége szívét és jobb kezét a leleszi templom oltára alatti kriptába hozatta. Az Európa-szerte nagy visszhangot keltő királynégyilkosság idején a holicsi hadjáratára induló II. András király bizonyíthatóan éppen Leleszen tartózkodott, s a váratlan tragédiát követően még a község általa jegyzett alapító levelének aláírását is elnapolták.

Tíz szál gyertya - pályázat - 2023
Pankovics Andrea: a leleszi templom falak között más élmény volt Gertrudis királynéról hallani, mint a Bánk bánt bemutató irodalomórán.
Fotó:  Molnár Gabriella

 

A történelmi és irodalmi tudás interaktív módon való elmélyítését célzó nap második állomása a hős egri várvédő maradványait őrző, több mint 100 éves dobóruszkai katolikus templom volt, ahol Dobó Istvánról máshol nem olvasható, hallható információkkal gazdagodhattak a diákok. A tőketerebesi múzeumban az Andrássy-bicentenárium alkalmából megrendezett kiállítás sajnos már véget ért, ezért ezt a gazdag anyagot nem láthatta a csoport, de az állandó Andrássy-tárlatot és a családi mauzóleumot megtekinthették. A kassai diákok tiszteletük jeléül mindhárom helyszínen elhelyezték a megemlékezés gyertyáját.

A hagyományok felelevenítése

Novemberben a feledésbe merült, kiveszőfélben lévő jeles névnapok közül három került a figyelmük középpontjába. Egy prezentáción belül ismerhették meg a diákok a valaha még a Bodrogközben is élő Márton-, Erzsébet- vagy Katalin-napi népi hagyományokat. Mint mondta Pankovics Andrea, az is elgondolkodtató, hogy ma már csak a diákok nagyszüleinek a generációjában találkozunk ezekkel a szép keresztnevekkel.

Andrea az általános iskola felső tagozatától az érettségiig osztálytársam volt, így emlékszem, hogy maga is gyakran kapott vagy küldött képeslapot, hiszen akkoriban ez a köszöntés teljesen természetes formája volt. A mai digitális bennszülöttként szocializálódó, a bélyeget sem ismerő tizenévesek számára ezt a mára már letűnt világot varázsolták vissza a képeslapkészítő foglakozásuk során. A projektnek ebben a részében meghívták az alapiskolásokat is, hogy a Márton-nap körüli libás téma kapcsán alkossanak. A köszöntőkkel megírt, megcímzett lapok közül néhány postára is került.

Tíz szál gyertya - pályázat - 2023
Mondok István görögkatolikus pap gyújtotta meg a megszentelt, megáldott koszorú első gyertyáját.
Fotó:  az iskola archívuma

 

A projekt harmadik, az advent köré épülő részében megvalósuló kézműves-foglalkozásra magam is ellátogattam. Csoportokra osztva, négy tanteremben váltották egymást a diákok, akik környékbeli kézművesek vezetésével belekóstolhattak a régióban valaha elevenen élő, a messiás születését váró néphagyományokba. Az Ung-vidékről érkező Kovács Anitával a gyertyakészítés két technikáját, az öntést és az időigényesebb mártogatást is kipróbálhatták. A battyáni Kocsis Máriával mézeskalácsot írhattak, a királyhelmeci Reho Gabriellával karácsonyi díszeket, képeslapokat készíthettek, és nem utolsó- sorban a tízből megmaradt négy gyertya is megtalálta helyét az adventi koszorúikon. Ezek mindegyikét, az iskola előtt felállított nagy méretű koszorúval együtt december első hétfőjén, a délelőtti órákban a történelmi egyházak képviselői megszentelték, megáldották és közösen meggyújtották rajtuk az ünnepvárás első gyertyáját.

Ahogy jártam-keltem az egyes tantermekben, azt tapasztaltam, hogy a fiatalok nagyon élvezték a kézművesedést. Ahhoz képest, hogy sokan közülük életükben először díszítettek mézeskalácsot, még a fiúk is nagyon ügyesen bántak a mázas zacskóval, szép ívben húzták a vonalakat és a mester is megdicsérte őket. Egyesek bevallották, nagyon érdekes a mintaírás, de nem vállalkoznak rá az otthoni készülődés során. Hasonlóan vélekedtek a gyertyaöntésről is: érdekes volt kipróbálni, de inkább megveszik a kész gyertyát a boltban, minthogy belefogjanak az elkészítésébe.

A tíz szál gyertya elnevezésű projekt zárórendezvénye a december 7-i adventi koncert. A helyi művészeti alapiskola diákjainak műsorát a projektbe bekapcsolódó 240 szakközépiskolás vendégként nézheti majd meg.

Az írás megjelent a Magyar7 49. számában.

 

 

Tíz szál gyertya - pályázat - 2023
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.