Tisztújító közgyűlést tartott a lévai Reviczky Társulás
2024. január 31-én tisztújító közgyűlésére invitálta tagjait és szimpatizánsait a lévai magyar házat üzemeltető Reviczky Társulás. A közgyűlés fő feladata az új, három évre kinevezett elnökség megválasztása volt, emellett fontos szerepet játszott az elmúlt év rendezvényeinek és infrastrukturális fejlesztéseinek bemutatása.

– fogalmazta meg beszámolójában Ševeček Judit titkár.
A társulás elnöke, Urbán Zoltán ismertette a 2023-as évben megvalósult javításokat, így szót ejtett a Reviczky Ház nagytermének felújításáról, a színpad függönycseréjéről, a nagyterem és a klubhelyiség ajtóinak cseréjéről, ahogy arról is, hogy új ajtók kerültek a mellékhelyiségekre, s a ruhatár is megújult. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések nem valósulhattak volna meg a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül.
Az egyes szakosztályvezetők beszámolói után jött el a közgyűlés fő pontja, az új elnökség megválasztása. Az előző elnökség tagjai közül mindenki elfogadta újabb jelölését. A közönség egyhangúlag megszavazta a jelölteket, így a Reviczky Társulás új elnöksége az alábbi felállásban kezd munkához a 2024–2027 közötti időszakban:
Urbán Zoltán – elnök
Urbán Jana – pénztáros, könyvelő
Müller Péter – a Léva és vidéke helytörténeti szakosztály vezetője
id. Ševeček Judit – az irodalmi szakosztály vezetője
Ürge László – a zenei szakosztály vezetője
Péter József – a kiállításokért felelős projektmenedzser
Ivkovič Péter – az ifjúsági szakosztály vezetője
Kosztolányi Magdolna – elnökségi tag, a Lévai Magyar Reviczky Könyvesbolt és Könyvtár vezetője
ifj. Ševeček Judit titkár – elnökségi tag
Puksa Magdolna – elnökségi tag