2021. február 8., 20:20

Testi-lelki táplálék embert próbáló időkben

Várakozáson felüli eredménnyel zárult a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja, a Cigánymisszió és a RE-MI-DIA nonprofit szervezetek által lebonyolított közös élelmiszergyűjtés, amelynek a kiértékelését a napokban tartották. A kezdeményezés nem várt sikere további együttműködésre és a gyűjtés folytatására sarkallja a szervezőket és az önkénteseket.

 

Galéria
+5 kép a galériában

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) Diakóniai Központja elsődleges feladatának tekinti a betegek és az egészségkárosultak ápolását és támogatását. Igyekeznek segítséget nyújtani a rászorulóknak, illetve az egyedül, magányosan, rossz szociális körülmények között élőknek.

A koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben azt tapasztalták, hogy fokozott szükség van a segítségnyújtásra, ezért első alkalommal hirdettek meg több szervezet bevonásával jótékonysági akciót a karácsonyi időszakban.

Sokan kerültek nehéz helyzetbe

– Az adventi élelmiszergyűjtés ötlete Tóth Zsuzsától, a Cigánymisszió vezetőjétől érkezett. Ők kerestek meg bennünket azzal az ötlettel, hogy adventre és a koronavírus-járványra való tekintettel nem tudnánk-e élelmiszert gyűjteni, hiszen sokan elveszítették az állásukat, a keresetük egy részét és nehéz helyzetbe kerültek – mondja Haris Szilárd diakóniai lelkész. – Elgondolkodtunk rajta, mivel nem volt egyszerű ilyen gyűjtést kivitelezni az akkor érvényben levő teljes kijárási tilalom idején, amikor csak negatív teszttel lehetett az utcára menni. Nem tudtuk, egyáltalán meg lehet-e valósítani egy ilyen programot, annak ellenére, hogy humanitárius kezdeményezésről van szó. Végül úgy döntöttünk, hogy felhívjuk a figyelmet a járványügyi előírások betartására, de mindenképp megkezdjük a gyűjtést. Mivel ebben az időszakban nem lehet nagy távolságokat megtenni, ezért abban kellett gondolkodnunk, hogy a helyi gyülekezetek önkénteseire számíthatunk a leginkább. Akik ugyanakkor vannak annyira önállóak, hogy nemcsak rászorulókat kutatnak fel, hanem minél több embert bevonnak a gyűjtésbe, s utána el is szállítják azt a csomagot, amit készítettek. Azokat az embereket kellett tehát megkeresnünk, akik helyi erőként szívesen besegítenek nekünk. Úgy is mondhatjuk, hogy a kinyújtott kezünkként működnek.

Példátlan összefogás

Az önkéntesek toborzása még novemberben megindult, majd tartottak számukra egy online konferenciát, ahol megbeszélték a feladatokat. Azoknak, akik bekapcsolódnak a gyűjtésbe, a Diakóniai Központ fényképes igazolványt állított ki, amivel igazolhatták, hogy humanitárius tevékenységet végeznek.

– Ez az igazolványnak csak az egyik haszna. Számunkra az a másik, hogy emögött egyfajta önkéntes adatbázis alakul ki, egy kapcsolatrendszer, amelynek köszönhetően még jobban és hatékonyabban tudunk majd segíteni a jövőben – teszi hozzá a lelkész.

A gyűjtésben négy ökumenikus szervezet vett részt, ebből három az SZRKE égisze alá tartozik. A Diakóniai Központ, a Cigánymisszió, a RE-MI-DIA egyformán kivette a részét a szervezésből. A negyedik a kassai székhelyű Tabita nonprofit szervezet volt, amely szlovák nyelvterületen végezte a gyűjtést. Mivel a felsorolt szervezetek különböző célcsoportokkal rendelkeznek, ez lehetővé tette, hogy szélesebb területet lefedjenek. Haris elmondta, hogy példaértékűnek tartja az együttműködést, amely kiváló kiindulóalapja lehet a további közös munkának.

Öt tonna élelmiszert gyűjtöttek

A napokban zárult összesítésből kiderült, hogy országosan mintegy 5 tonna élelmiszert osztottak szét, és a gyűjtésbe több mint 50 önkéntes, valamint néhány önkormányzat is bekapcsolódott. A három fő gyűjtőpont a diakónia komáromi, rimaszombati és királyhelmeci irodája volt, de a gyűjtés oroszlánrészét a helyi önkéntesek végezték mintegy félszáz felvidéki településen.

Az adományokat egységes dobozokba rendezték, így minden család ugyanolyan mennyiségű és minőségű élelmiszert kapott. Az önkéntesek vállalkozókat, élelmiszerüzleteket is felkerestek. Az egyik szlovákiai malom egy raklapnyi lisztet, a Gyermelyi Tésztagyár pedig többdoboznyi tésztát ajánlott fel. Sokan voltak, akik kisebb-nagyobb összegekkel támogatták a gyűjtést. A beérkezett pénzadományokból többnyire élelmiszert vásároltak, illetve részben arra fordították, hogy abból a további segítségnyújtást tudják fedezni.

– A dobozokban elhelyeztünk egy kis részletet az igéből, mivel egyházi szervezetként nemcsak a testi, de a lelki táplálékra is próbáltunk odafigyelni. Tehát nemcsak jótékonyságról, hanem misszióról van szó, éppen azért, hogy az emberek reménysége és Krisztusba vetett hite is megmaradjon a nehéz időkben – magyarázza Tóth Zsuzsanna, a Református Cigánymisszió vezetője. – Általában nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Most azon dolgozunk, hogy egyrészt a rászorulókkal, másrészt az önkéntesekkel is tartsuk a kapcsolatot, nem titkolt szándékunk ugyanis, hogy még több gyűjtést és szétosztást tudjunk végezni az év további részében. Két-három havonta szeretnénk egy újabb fordulót, hiszen a koronavírus-járvány minden családra kihat, és egyre többeknek van szükségük segítségre.

Aki szeretné támogatni a Diakóniai Központot, az megteheti jövedelmi adója 2%-ának felajánlásával, amelyhez minden szükséges adatot megtalálnak ITT, havi rendszerességgel pedig az alábbi oldalon keresztül lehet támogatni a szervezetet.

Annak ellenére, hogy szinte mindenkit érint a járvány, Tóth Zsuzsa szerint kézzelfogható volt az adakozókedv, amit a karácsony elmúltával is szeretnének fenntartani. Mint mondja, fontos, hogy hozzászoktassák az embereket ahhoz, hogy egész évben odafigyeljünk egymásra.

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.