Múltidéző kerékpártúra Gömörben
Dombok, csendes falvak, középkori templomok, tavaszi napsütés és jó társaság – ezek jellemezték az AdvenTour Polgári Társulás által szervezett idei első biciklitúrát, amelynek hamarosan folytatása is lesz.
A Tekerj az időben elnevezésű túra közel 60 kilométeres útvonala nem csupán sportteljesítményt kínált az érdeklődőknek, hanem valódi kulturális és történelmi felfedezőútat a Rima- és a Balog-völgyében.
Cserencsény, Orlajtörék, Alsó- és Felsősziklás községek érintése után következett a túra legnagyobb emelkedője. Itt, a murvás erdei úton már jól jött az elektromos meghajtás nyújtotta „rásegítés”. A dombok leküzdése után ereszkedett le a csapat a nap egyik legfontosabb állomásához, Karaszkó középkori templomához. A helyszínen Csúsz Balázs idegenvezetésével elevenedett meg a múlt. A gótikus templom története egészen a 13. századig nyúlik vissza: az első épület az 1270-es években keletkezhetett, majd a 14. században bővítették a ma is látható formájára.
A templom különlegességét elsősorban a freskók adják, amelyek a középkori ember számára a „képes Bibliát” jelentették. Mivel az emberek többsége nem tudott írni és olvasni, a falakon megjelenített jelenetek segítették a vallási történetek megértését. A szentélyben a tizenkét apostol alakjai sorakoznak, fölöttük pedig a mennyei világ szimbolikus ábrázolásai láthatók. A boltívek között a négy evangélista jelképei – az oroszlán, a bika, a sas és az angyal – jelennek meg.
Karaszkó után a csapat az alig 6 kilométerre fekvő Kiéte felé vette az irányt, ahol egy újabb különleges megálló várta a résztvevőket. A román-gótikus stílusú evangélikus templom belsejében ugyancsak értékes falfestmények rejtőznek: a falakon itt is felfedezhető a Szent László-legenda néhány jelenete. A templom hangulatát tovább emeli a 17. századból származó, díszes kazettás famennyezet, amely a későbbi evangélikus korszak emlékét őrzi. A kis falu nemcsak középkori templomáról ismert, hanem arról is, hogy egy bronzkori kultúrát neveztek el róla az itt feltárt régészeti leletek alapján. A kiétei kultúra emlékei ma is felfedezhetők a környéken, így a látogatás nemcsak középkori, hanem jóval korábbi időkbe is betekintést nyújtott.
A biciklitúra szervezőinek célja, hogy az ilyen értékek a nagyközönség számára is elérhetővé váljanak. Túráik egyszerre szólnak a mozgás öröméről és a helyi örökség bemutatásáról. Amint azt Varga Gábor hangsúlyozta, Gömör-Kishont vidéke rendkívül gazdag történelmi emlékekben, mégis sokszor rejtve marad a látogatók előtt. Az e-bike túrák éppen ezt a láthatatlan kincset hozzák közelebb az emberekhez.
Kiéte határából már jól kirajzolódtak az Alacsony-Tátra csúcsai, köztük a hófödte Király-hegy, de túránk útvonala itt visszakanyarodott délnek. A jól eső frissítő elfogyasztása után meredek lejtőn ereszkedtünk le Balogrussóig, majd a Balog-patak mentén értük el a Derencsényi-barlangokat, s azok megtekintése után a Meleghegy-Pádár-Perjése-Alsópokorágy vonalon keresztül tértünk vissza kiinduló pontunkra, Rimaszombatba. A nap végére mindenki kellemes fáradtsággal, de élményekkel töltekezve térhetett haza.
A szervezők már meghirdették a túra folytatását is. A második felvonás a húsvét utáni hétvégén, 2026. április 11-én várja az érdeklődőket, ezúttal a Rimaszombat–Fülek–Sőreg–Ajnácskő útvonalon. A résztvevők elsőként Fülekre tekernek, ahol megtekintik a várat, benne a Bebek-torony kiállítását, majd felkapaszkodnak a fellegvár legmagasabb pontjára, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környékre. Ezt követően Sőregen a híres Bagoly-vár és annak legendája elevenedik meg, majd a túra Ajnácskőn folytatódik, ahol a várdomb megmászása és a vár történetének megismerése után egy hosszabb pihenő és ebéd is belefér a programba. A nap zárásaként egy közel 25 kilométeres szakasz vezet vissza Rimaszombatba, érintve többek között Balogfalát, Kisgömörit és Kurincot.
A szervezők ezúttal is ingyenesen biztosítják az elektromos kerékpárokat és a szükséges felszerelést a jelentkezők számára, így bárki könnyedén csatlakozhat ehhez az élményekben gazdag, múltidéző bringatúrához.