2024. február 20., 20:05

Tavaszi szünet a Metercia jegyében

A tavaszi szünet idején sem feledkezik meg legkisebb látogatóiról a Rozsnyói Bányászati Múzeum, amely a jövő héten az 1513-ban festett, művészettörténeti és ipartörténeti szempontból is értékes rozsnyói Metercia néven ismert táblaképhez kapcsolódó foglalkozásokra várja az érdeklődőket.

Rozsnyó, Metercia, rozsnyói metercia, Szent Anna harmadmagával
Fotó: Szlovák Nemzeti Múzeum

A Tavaszi szünet a Meterciával elnevezésű foglalkozások során a gyerekek rengeteg érdekességet megtudhatnak a festményről. Például azt, mikor keletkezett vagy azt, hogyan nézett ki ebben a korban Rozsnyó környéke. A múzeum munkatársai részletesen bemutatják nekik, mi minden látható az értékes táblaképen, illetve azt is, miért olyan fontos ipartörténeti szempontból, pontosabban a bányászat történetének szempontjából.

„Mivel tavaly volt 510 éve, hogy megfestették, ebből az alkalomból a múzeum kiadott egy kiadványt is róla” – emlékeztetett Jaroslava Neubauerová, a Rozsnyói Bányászati Múzeum kurátora.

A foglalkozáson résztvevő gyerekek munkafüzetet kapnak, amelyben egyebek mellett tanulhatnak arról, milyen pigmenteket használt az alkotó a táblakép megfestésénél, illetve arról, hogy a festmény eredetileg egy három darabból álló oltárkép része lehetett. A foglalkozás végén a diákok keresztrejtvény kitöltésével vagy origamival lazíthatnak, az utóbbi során a festményen is megjelenő galambot vagy hajót hajtogathatnak.

A programsorozatnak a múzeumhoz tartozó Sentinel Élményközpont ad otthont 2024. február 26. és március 1. között, mindig 8.00, 10.00 és 13.00 órai kezdettel. A foglalkozás hossza 45-60 perc, az említett munkafüzet árát is tartalmazó részvételi díj pedig 4 euró.

Rozsnyó, Metercia, rozsnyói metercia, Szent Anna harmadmagával
Fotó:  Szlovák Nemzeti Múzeum

A késő középkori táblafestészet európai viszonylatban is kiemelkedő darabja jelenleg a rozsnyói római katolikus székesegyházban található. Alkotójának csak a monogramja – L. A. – ismert, azt viszont tudjuk, hogy 1513-ban készült. A kép Szent Anna harmadmagával címen ismert, de talán gyakrabban használják ennek rövidített latinos változatát: Metercia, ami a latin „me tercia” (azaz én vagyok a harmadik) összevonásával keletkezett. A fatáblára festett olajfestmény Szent Annát, Szűz Máriát és Jézust ábrázolja, a háttérben pedig megelevenednek a korabeli bányászat és kohászat jelenetei, mégpedig valósághűen. Ezért is értékes az alkotás nemcsak művészettörténeti, hanem a bányászat történetének szempontjából is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.