Tavaly több mint 900 baba született a dunaszerdahelyi kórházban
Az utóbbi öt év legnagyobb születésszámát „produkálta” a Csallóköz legnagyobb egészségügyi intézménye, ahol 2019-ben összesen 925 szülést vezettek le. A legtermékenyebb hónapnak március, augusztus és szeptember bizonyult. Négy anyuka ikreknek adott életet.
Az intézményben született lánycsecsemőknek a szülők leggyakrabban a Sofia, az Anna, a Zoé és Zsófia nevet adták. A fiúneveknél a Dávid, a Noel, a Bence és az Olivér vitték a prímet.
Tavaly 472 fiú és 457 lány látta meg a napvilágot a kórházban.
Az intézményben szüléselőkészítésen vehetnek részt a jövendő anyukák és apukák, mely során mindent megtudhatnak a terhességről, a szülésről és az újszülött ellátásáról. Tavaly ezen már 145 kismama vett részt, ami 51-el több, mint 2018-ban volt. Mód van arra is, hogy az egészségügyi személyzettel együttműködve személyre szabottan megtervezzék szülést. Ezt a lehetőséget 2019-ben 35 kismama használta ki.
A Svet zdravia által működtett bababarát kórház nőgyógyászati és szülészeti osztályán nyílt napokat is szerveznek a jövendő édesanyák számára, valamint szoptatási tanácsadási napot is tartanak. Mindkét esemény azt szolgálja, hogy az érintettek választ kaphassanak felmerülő kérdéseikre és megismerkedhessenek a kórházi környezettel. A szülészet az édesanyák részére újszülöttjük láblenyomatát ajándékozza és légzésfigyelő készüléket is kölcsönöz nekik.