Tarka-barka rokolya
A budapesti Hagyományok Háza ötödik alkalommal hirdette meg rajz- és alkotópályázatát, amelyre négy korcsoportból több mint 1000 pályamű érkezett. Az óvodások kategóriájában a füleki Daxner Utcai Óvoda Cica csoportjának gyerkőcei szerezték meg az első helyet.

Érkezésemkor az ovisok éppen az udvaron játszottak, de az óvó néni kérésére örömmel mutatták meg a falra kiaggatott nyertes alkotásaikat. Gyetvai Zsuzsanna óvónő lapunknak elmondta, hogy a csoportból öt óvodás vett részt a pályázaton.
– Tavaly, a pandémia idején, amíg a gyerekek otthon tartózkodtak, online tartottuk a kapcsolatot. Facebook-csoportban osztottuk meg velük és a szüleikkel az ötleteket, mivel foglalkozzanak.
Mesefüzeteket, fotókat, bábokat, videókat küldtünk, amelyekből visszanézhették, felidézhették és újra mesélhették az óvodában tanult meséket. Akkor jött az ötlet, hogy nevezzünk be rajzversenyre.
Az egyik kislány jelentkezett, és egy csodaszép mesekönyvet nyert. Amikor elhozta az oviba, a többieknek is tetszett, és ők is szerettek volna hasonlóban részt venni – avat be az óvónő, aki nyomban elkezdte böngészni az internetet. Így bukkant rá a Hagyományok Háza kiírására.
– Délutáni foglalkozásként a nagycsoportosokkal alkottunk. Mivel öltöztető- babákról van szó, a kezük levehető, így bármilyen új ruhát rájuk tudunk adni. A gyerekek nagyon ügyeltek a részletekre. A babák viseletét ők maguk alkották meg az emlékeikből. Rajzoltak, festettek, nyírtak, ragasztottak. Munka közben megismerkedtek a magyar népviselet motívumaival, formavilágával, illetve megízlelték a csoportos alkotás örömét.
A lánybabákra kékfestő szoknya került, fülbevaló a fülükbe, masni a hajukba. A fiúkról nem hiányozhatott a kalap és a sarkantyús csizma. Az óvónő szerint nem a győzelem volt a fő szempont, hanem az alkotás folyamata.
– A foglalkozások során játékos módon fejlődik a kézügyességük, az elkészült babák pedig arra ösztönzik őket, hogy meséljenek, hiszen általuk könnyebben eszükbe jut a történet. A mese olyan útravaló, amely az életben is sokszor segít a bajban.
Megjelent a Magyar7 2021/25. számában.