Taksonyi bombaeső
1944. december hatodika a mátyusföldi kis község, Taksony történelmében soha nem lesz önfeledten vidám nap. Ebben az évben ugyanis a német vadászrepülők elől menekülő angol, amerikai gépek, hogy megkönnyebbüljenek a terheiktől, Hoditól Taksonyig fél tizenkettőtől fél háromig 63 bombát dobtak le.
Troch Pál, akkori esperes naplójában ezeket a sorokat jegyezte fel e napról, amit Pék László és megboldogult Panyik Ernő nyomán közlünk:
,,Recsegtek az ablakok, rázkódtak az ajtók, rémület fogott el mindenkit a házban. Mikor elcsendesedett a bombázás, hallom a zajt, kiabálást, futkosást a Temető- utcában. Hét halottunk lett! Özvegy Varga Simonnét karján kisded unokájával a romok alól húzták ki, fűrészelés közben szilánkoktól halt meg Kiss Ferenc és fia. Ifj. Papp Vince, Panyik Bélánét, aki az utcaajtót akarta becsukni éppen, a légnyomás derékban kétfelé szakította.
A halottakat a templomdombon ravatalozták fel, onnét indult a temetési menet. Sokan maradandó sérüléseket szenvedtek, volt, aki a szeme világát vesztette el, mások idegösszeroppanást kaptak az átélt borzalmaktól. A falu ugyan kapott segélyt, és kártérítést, amit már a betelepültek kaptak kézre, de ez sem volt elég mindenkinek, leginkább csak egymásra számíthattak azok, akik itt maradtak.
A halottakról a helybeliek minden évben a templomban szentmisét szolgáltatva kegyelettel megemlékeznek.
