Tábor, ahol visszafelé telik az idő
Minden évben háromszor hirdetnek egyhetes tábort az ipolyszakai tájház szervezői és mindegyikre összejön a létszám. A táborlakók legalább fele visszatérő. Nem csak a környékről érkeznek résztvevők, de egészen távolról is - egy kislány például Szegedről érkezett, a másik Galántáról.
Amikor belépünk a tájház veréckéjén, legalább egy évszázaddal korábban találjuk magunkat.
Valahol a kert zugában sámándobon játszanak, mások íjászkodnak, madáretetőt fonnak vesszőből vagy népi játékokat játszanak. Sült hús illata terjed a levegőben, az árnyas fák alá kitett spalherton készül az ebéd.
Amikor megérkeznek a tájházba a helyi óvodások is, megszólal a sámándob. Hívására mindenki abbahagyja teendőjét és a nádfedeles árnyékoló alá gyűlik, ahol Bukovics János, a neves mesemondó és barátja a népzenész Andrássy Ferenc várják őket.
„Adjon Isten szép napot most mindnyájunknak” – kezdi János bá, aki nagyapjától tanulta annak idején a pajzán, huncut és tanulságos meséket. A gyerekeknek a kiskakas félkrajcárjáról mesél, akik érdeklődbe, nagy beleéléssel hallgatják a mesét, amit később megbeszélnek. Mindenki tudja ki volt a rossz, ki a jó, melyik szereplő viselkedett helyesen vagy helytelenül, amiért el is nyerte jutalmát vagy büntetését.
A mese végzetével a gyerekek „ördöngős” táncra perdülnek, Feri bácsi tekerővel kíséri őket.
Dikácz Zsuzsanna tábor és tájház vezetőtől megtudjuk, a gyerekek itt megismerkednek az évkör munkálataival, mintegy 15 kézműves foglalkozást tanulhatnak meg. Van, akit egy-egy mesterség annyira megragad, hogy még a pihenőidő alatt is azt csinálja, sőt olyan kislány is akadt, aki az agyagozás miatt még kirándulni se ment. A táborban készült alkotásokat a gyerekek hazavihetik, s bizony alig várják, eldicsekedhessenek szüleiknek az itt készült tárgyakkal.
– mondta el Zsuzsa, aki biztos abban, hogy nagy hasznát veszik majd ezeknek az ismereteknek a továbbiakban.
Pillantsunk bele a tábor életébe mi is:
