Szórványmisszió: Hogyan tovább Zoboralja?
Külhoni magyarnak lenni mindig egy kicsit többet, mást jelent. A határon túli magyar emberben már gyermekkorában gyökeret ver egyfajta különös, erős kiállás, hit. Megtanulja, hogyan kell többet dolgozni, többet tudni, széllel szemben küzdeni, földig hajolni a viharban, de meg nem törni soha. Különösen igaz ez a szórványvidékek magyarjaira.
A magyarországi magyarság számára is gyakran nehezen érthető, elvont „jelenség” a külhoni magyar lét, a nemzeti identitás megtartásáért való mindennapos küzdelem.
A határon túli magyar közösségek az élet minden területén szembesülnek egy idegen nyelv hatásaival, idegen gondolkodással, sokszor még a többségi nemzethez tartozó emberek ellenséges hozzáállásával is.
Ezt a sorsot a tömbmagyarság is magában hordozza, de még a tömbvidékről érkező emberben is átértékelődik a magyarság megélése, ha szórványvidéken jár.
Magyar szimbólumaink használatának lehetősége, hagyományaink, kultúránk, oktatási lehetőségeink az ilyen térségekben talán sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint ott, ahol mindenki magyarul beszél, tehát a tömbben. A szórványhelyzettel azonban foglalkozni kell, hiszen
a szórványvidékek a magyarság végvárai. A szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában is.
A népszámlálási adatok is folyamatosan azt mutatják, a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik. A magyar iskolába történő beíratás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba.
Mielőtt azonban nemzethalált vizionálnánk, tisztázandó, hogy a külhoni magyar közösségek maguk is különböző szórványstratégiákat fogalmaznak meg.
A szórványmisszió jegyében sokan sokféle módon keresik a választ arra, miként lehet a szórványvidéken sikereket elérni, milyen lépések szükségesek a közéleti személyiségektől, polgármesterektől, önkormányzatoktól, oktatási szakemberektől a nemzeti identitás megőrzésének érdekében.
A Zoborvidék lakóival kerestük a választ arra, vajon milyen az élet, a kultúra, az oktatás mostanában a szórványvidéken, milyen lépéseket lehetne tenni a nemzeti identitás megtartásáért és megerősítéséért, a „robogó” asszimiláció megállításáért.
Ladányi Lajos, a zoboralji magyarságért dolgozó közéleti személyiségek egyik vezetője már évtizedek óta.
Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a Zoboralja több évtizede próbálja bizonyítani a szórvány életképességét, nem is sikertelenül, hiszen roppant erős a régió a hagyományőrzés és a kultúra terén. Működik a Zoboralji Kulturális és Információs Központ, amely helyet és infrastruktúrát biztosít a Nyitra-vidék magyar kulturális és társadalmi szervezeteinek, mint például a Csemadok Területi Választmányának, a Nyitra és Vidéke Célalapnak vagy a Szövetség a Közös Célokért szervezetnek is. A központ minden olyan magyar kezdeményezést felvállal, amely a zoborvidéki magyarság önazonosságának megőrzését, oktatási, kulturális és közművelődési önszervezését előmozdítja.
Ugyanúgy magyarok vagyunk, mint a tömb, vannak intézményeink, de mi már a mennyiségből minőségbe mentünk át. Fontos, hogy működjön a keménymag, hogy minden egyes területnek legyen felelőse. A szórvány egyben feladat, amelynek meg kell felelni – magyarázza Ladányi, aki a problémák megoldásának alfáját és ómegáját a fiatalság magyarságtudata, az oktatás és az óvodai nevelés megerősítésében látja, hiszen, ha van magyar gyermek, akkor van magyar jövő is.
A szórványban élők ezt a veszélyt ismerik, hiszen legtöbbször az ilyen hatások miatt kerültek szórványhelyzetbe – hangsúlyozza Ladányi. A tömb tehát élhet a szórvány tapasztalataival, de nem szabad úgy tekinteni a szórványvidékekre, mint hátrahagyottakra, amelyek megszűnésre vannak ítélve, hanem úgy, hogy a szórványvidékek a tömbben élők számára olyan értékek hordozói, amelyek sem a tömbmagyarságban, sem pedig a magyar nemzet többi részénél nem találhatók meg.
A zoboralji magyar pedagógusok tapasztalatból mondják, vegyes házasságokból már csak elvétve kerül ki magyar ajkú gyermek a Zoborvidéken.
A szórványmagyarságra nagy fenyegetést jelentenek a zoboralji falvakban életminőséget, lehetőséget és jobb megélhetést kereső és találó szlovák ajkú beköltözöttek is. Jó megoldásnak találják a Cseperedő és a Ringató programok támogatását. Szerintük az édesanyákat, a fiatal családokat kell megnyerni a szórványmagyarság ügyének, hogy amikor a gyermek megszületik, már magyar gyermek legyen, ne később kelljen erővel meggyőzni a szülőt a magyar ajkú nevelés és oktatás fontosságáról.
A szórványban sajnos sokszor olyan probléma is fennáll, hogy egy-egy adott községben nincs magyar iskola vagy óvoda, ilyenkor a gyerekeket utaztatni kell, ami külön teher a szülőnek.
A szórványokban ilyen helyzetben megoldás lehet az iskolabusz. Ezzel a magyar kormány támogatásának köszönhetően Nagycétényben is élnek. A Manócska Óvodába és a helyi alapiskolába is utaztatnak ide zoboralji gyerekeket a környező falvakból, minden nap. Gímesre is iskolabusszal hordják az alsóbodoki és pogrányi gyerekeket. Ezt a buszt Alsóbodok önkormányzata biztosítja.
Ladányi Lajos itt is kiemeli, hogy a kulturális, családi rendezvényeket minél vonzóbbá kell tenni a gyermekek, illetve a fiatalok számára. Elsőrendű cél bevonni az ifjúságot a közösségi életbe, az alkotó munkába, helyi és területi szinten egyaránt.
szép magyar néprajzi örökséget őrző tájházak bújnak meg a zoboralji falvakban, de még a Szent György Lovagrend Zoboralji Apród Tagozata is erős kapocsként szolgál a magyar nemzettudat megőrzése irányában – emeli ki Jancsó Péter, a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke, a gímesi alapiskola magyar tagozatának tanára. Hozzáteszi azonban, hogy mindez már nem feltétlenül elégíti ki a mai fiatalság igényeit, ezek nem teljes mértékben elégséges érvek a magyar identitás megőrzése mellett. Jancsó Péter külső szemlélőként is látja Zoboralját, hiszen nem tősgyökeres zoboralji, az Ipoly-vidék szülötte, palóc.
de alapvetően a Zoboralján jobb a gazdasági helyzet, ami sajnos az asszimilációt is erősíti, mindenesetre nagyon sok a magyarságért nemcsak tenni akaró, hanem ténylegesen tevő emberrel ismerkedtem meg. Ők állhatatos munkájukkal továbbra is szilárdan tartják a magyarság zászlaját – magyarázza az író és tanárember.
Az identitás megőrzésének elsődleges tere szerinte is az iskola. Ha a zoboralji magyar iskolahálózat fennmaradását sikerül biztosítani, akkor arra már lehet építeni,
hiszen akkor lesz, aki műsorral szolgáljon, illetve közönsége legyen március 15-nek, Szent István ünnepének, vagy épp a Nyitra vidékéhez ezer szállal kötődő Szent László kultuszának.
– Mindazonáltal a hagyományok továbbvitele mellett az új hagyományok megteremtésének fontosságáról sem szabad megfeledkezni, hiszen ami harminc éve tömegeket mozgatott meg, az ma már nem feltétlenül éri el az aktív korban lévők ingerküszöbét. Mindenképp szorosabb együttműködést és nyitottabb, aktívabb kommunikációt kell megvalósítani a régió intézményei és szervezetei között, hiszen egységben az erő. Az iskoláknak, az egyházaknak, a civil- és kulturális szervezeteknek nemcsak a közös ügyekért, hanem egymásért is harcolniuk kell, de mindenekelőtt meg kell mutatnunk a széles tömegek előtt, hogy a magyar identitás megélése értéktöbblet – fejti ki Jancsó Péter, és elárulja, a Nyitra és Vidéke Célalapnál éppen egy új gyűjtőportál fejlesztésén dolgoznak, ahol minden zoboralji információt megtalálnak majd az érdeklődők magyar nyelven.
A zoborvidéki kultúra szinte összeforrt idősebb Csámpai Ottó, a Szent György Lovagrend felvidéki nagypriorja és a Jurta Látványtár alapítójának nevével.
A nemzeti identitás megtartásával kapcsolatban elmondta, Zoboralján évtizedek óta a magyartalanítás ellen kell küzdeni, miközben sokan nincsenek tisztában a nemzet, még kevésbé a közösség fogalmával.
Ez talán a legbonyolultabb, mert ha nincs jövőképünk, nem tudjuk mi a küldetésünk a nemzetek sokaságában. Bár, hozzá kell tenni, hogy ezt Magyarország most nagyon jól felismerte és próbálja helyes irányba fordítani az elszakadt nemzetrészek figyelmét is – magyarázza a nagyprior.
Paulisz Marián, a Zoboralja Magyar Községek Regionális Társulásának alelnöke, Alsóbodok polgármestere, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület elnöke és az Esterházy János Zarándokközpont társalapítója szerint
Zoboralja igenis egy élhető hely, csak meg kell találni a lehetőségeket és hinni a szülőföld megtartó erejében. Ehhez azonban pénz kell.
Hiszen hiába akar a színpadra műsort kiállítani egy hagyományőrző csoport, ha nincs miből. A források megteremtése, a lehetőségek megkeresése és kiaknázása elsősorban a felvidéki magyar politika és a zoboralji önkormányzatok feladata.
– konstatálja Paulisz Marián. A mostani idők azt diktálják, hogy mi fiatalok tegyük a dolgunkat, mérettessük meg magunkat, s amennyire csak lehet, tartsuk meg, tartsuk egyben Zoboralját.
Megjelent a Magyar7 2021/49. számában.
