2022. április 2., 10:38

Szőgyénben nyugalom várja a menekülteket

Mivel Szőgyén község is regisztrált arra a honlapra, ahol az ukrán menekültek lehetséges szálláshelyeit tartják számon, egy hete érkezett is a községbe négy felnőtt és három gyerek.

ukrán család
A Szőgyénben menedékre lelt ukrán család egy része
Fotó: Bokor Klára

Méri Szabolcs polgármester elmondta, egy civil szervezet hívta fel őket azzal, hogy egy Pozsonyban tartózkodó családnak sürgősen szállásra lenne szüksége. Természetesen azonnal igent mondtak és előkészítették a kultúrházban található szálláshelyeket, amelyhez kis konyha is tartozik.

A család fiatal nőtagja, aki valamelyest tud angolul, elmondta, Nikolajev (Mykolaiv) városából jöttek, amely Ukrajna déli részén a Fekete-tengertől 65 kilométernyire tlálható. Itt állandóak voltak a légiriadók és a bombázások. Minden nap beszélnek a család otthon maradt férfitagjaival, akik egyelőre jól vannak. Balzsam a lelküknek ez a békés és tiszta falu az ukrajnai káosz után. Nyugatabbra nem szeretnének menni, mert az megterhelő lenne a gyerekek részére. Az ő fia ötéves, csak óvodába járhatna, amit voltak is megnézni, de egyelőre nem íratták be. A 14 éves fiú és a 11 éves iskoláslány online tanulnak – a megszokott pedagógusok Nikolajevből tanítják a gyerekeket. „Úgy tervezzük, 3-6 hónapnál tovább nem kell itt lennünk. Húgommal már el is helyezkedtünk Barton – a fóliasátrakban szedjük az epret és a paradicsomot. Otthon könyvelőként dolgoztam” – árulta el a fiatal nő.

Hozzátette, az szőgyéniek nagyon kedvesek, sokan visznek nekik élelmet és ruhákat, amiért nagyon hálásak. A polgármester a továbbiakban is kéri a lakosokat, segítsenek, lehetőségeik szerint.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.