Szlovákiai Református Keresztyén Egyház – az alkotmányozó zsinat centenáriuma
2023. június 17-én a lévai református templomban annak apropóján tartottak emlékzsinatot, hogy éppen száz évvel ezelőtt ülésezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház jogelőd egyházi közösségének alkotmányozó zsinata.

– idézte a reformata.sk a helyi gyülekezet lelkipásztorának, Kassai Gyulának köszöntő szavait.
A portál Géresi Róbertnek, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének mondatait is idézte:
Pálóczi Czinke István püspök száz évvel ezelőtt elhangzott imáját a barsi egyházmegye esperese, Révész Tibor olvasta fel, majd Géresi Róbert püspök igehirdetését követően a Zsinat X. ülésszakának 5. ülését Porubán Ferenc főgondnok nyitotta meg.
Amint azt a református portál összefoglalta, az 1923. évi lévai zsinatról és az azt követő időszakról Somogyi Alfréd, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja tartott átfogó előadást. Ismertette az egyházalapítás előzményeit, az egyes egyházkerületek létrejöttének körülményeit, majd kitért arra, hogy mivel foglalkozott a száz évvel ezelőtt ülésezett zsinat és milyen határozatok születtek, mindezekre miként reagált az akkori állam:
A reformata.sk cikkéből az is kiderül, hogy az alkalomra jelent meg az elmúlt száz esztendő kortörténetét feldolgozó, A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig című tanulmánykötet a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara oktatói közösségének szerkesztésében:
A centenáriumi időszak kordokumentumos képeit a teológiai kar és munkatársi közössége egy albumban szeretné bemutatni. A készülő kiadványról Tömösközi Ferenc adjunktus beszélt. Mint mondta, eddig egyetlen olyan könyv sem jelent meg, amely képekben, egységes keretben foglalná össze a felvidéki református egyház történetét.
– idézte fel az összefoglaló a bátorkeszi lelkipásztor, Czinke Zsolt szavait a Lévai Református Egyházközség gyülekezeti termében elhelyezett roll-up kiállításról.
Az 1923. június 17-én tartott alkotmányozó zsinat centenáriuma során adták át a Pálóczi Czinke István-díjat. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata az egyházi közösség és a református identitás megerősítéséért munkálkodó életek elismerésére 2013-ban alapította meg legmagasabb rangú elismerését, amelyet a 2023. esztendőben Grezsa István címzetes főorvosnak, nemzetmegtartó politikusnak ítéltek oda.
