Színes, realista ábrázolásmód – Sikula László képei Pozsonyban
Válogatás ötven év alkotásaiból címmel került sor Sikula László, a Szenci járásban élő nagymagyari amatőr festőművész kiállítására a XXXIX. Pozsonyi Városi Napok keretében a Csemadok Rákosi Ernő termében.
Eugène Delacroix szerint képet festeni művészet és tudomány is egyszerre, idézte Kaszás Kornél a kiállítás megnyitójának elején a nagy francia festőt, mindjárt hozzá is téve, azért indította ennek a kiállításnak a megnyitóját éppen ezzel az idézettel, mert „Sikula László nagyon sokoldalú ember, hiszen geológus, amellett, hogy alkotó, ráadásul kiváló sportember is. Hogy stílszerű legyek színes a paletta az ő életében is”, mondta.
És stílszerű volt Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című verse is, amellyel Čerňanská Tímea, a Duna utcai Gimnázium és Alapiskola diákja köszöntötte a festőművészt és a kiállítás résztvevőit, amit ezt követően Dolán György festőművész nyitott meg.
Mint mondta, Sikula Lászlót gyerekkorától ismeri, hiszen egy iskolába jártak Magyarbélen. Örülök annak, hogy ennek a kiállításmegnyitónak a kapcsán, nem kell a különböző divatos izmusokról beszélnem, hiszen csak a realizmus, ami itt jelen van, s örülök, hogy olyan helyen vagyok, ahol a festészet még az ecset műve, kezdte beszédét Dolán György.
Mint mondta, retrospektív kiállítás lévén, vannak itt régebbi alkotások is, de vannak újabbak is. „Némelyik munka már több mint negyven éves, főleg az itt látható Munkácsy-kompozíciók, a magyar romantikus-realista festészet egyik legnagyobb alakjától fiatal korunkban sokat tanultuk mindnyájan” – fogalmazott Dolán.
Sikula László kiállított képei többféle technikával készültek. „Itt vannak például a mikromozaikok, amelyek azért is érdekesek, mert az anyaguk nem ugyanaz, mint amiből az eredeti antik művek készültek” – mondta, hozzátéve, Sikula László azért is szeret ilyen témájú képeket festeni, mert szereti a történelmet, sok ilyen művet olvas, és foglalkozik az ősi kultúrákkal, ezért aztán ebből is merített, és próbálta egyfajta újszerű megoldással, majdhogynem homokszemcséjű anyaggal újraéleszteni ezeket a képeket.
Később az érdeklődése a természet felé irányult, mondta Dolán. „Erről tanúskodnak, a lovakról, madarakról realisztikusan megfestett képei is, amelyek majdhogynem felérnek egy ismeretterjesztéssel is. Én például jóleső érzéssel léttam, hogy a madaras képek alá is vannak címkézve, hogy melyik madárról van szó, mert már nagyon nem ismerjük azokat, és sajnos ezek a madarak is már egyre inkább kihalófélben vannak, vagy legalábbis veszélyeztettek” – fogalmazott Dolán György.
A kiállított képek közt voltak tájképek, városképek és csendéletek is, mint például a soproni utcakép, amit Dolán György külön kiemelt.
„Ez a kép már azok közé a képek közé tartozik, amelyek esetében az alkotó már nem másol, nem azt próbálja előadni, amit valahol valaki már megfestett, hanem vászonra tesz egy utcaképet, ahogyan azt ő maga látja, realisztikus, kicsit expresszív stílusban” – mondta Dolán György, hozzátéve, megint másfajta technikát képviselnek az alkotó üvegre festett képei. „Nekem kimondottam jól esik, hogy valaki tartja magát a természethez, ahhoz, ami szép, amit mindenki elfogad” – mondta még el Dolán György a kiállítás képei kapcsán, hozzátéve, a jövőre nézve azt várja, hogy Sikula Lászlónak újabb saját képei szülessenek.
Sikula László egyébként már fiatal korától próbálkozik a festészettel, aminek az ő családjukban egyfajta hagyománya is volt, az édesapja és a nagybátyja is szeretett festeni, mint mondta, valószínűleg benne van a festés a génjeikben.
„Az egész úgy kezdődött, hogy a testnevelési főiskolára jártam, de eltörött a derekam, és egy évet ki kellett hagynom, így elkezdtem festegetni. 1972-ben festettem az első képemet, az Ásító inas Munkácsy-kompozíciót, majd a Vihar a pusztán-t is megfestettem. Mivel a testnevelést nem folytathattam, geológus lettem, ami sok járkálással járt, így festeni csak a téli hónapokban volt időm” – mesélte portálunknak Sikula László, akinek, mint mondta, nyugdíjas éveiben aztán már több ideje lett a festésre.
Mint elmondta, ma már az unokái is vele festenek. „A legkisebb lányunokám nyolcéves korában festett egy szívet, ami fehér volt. Én meg mondtam neki, hogy a szív az nem fehér, hanem piros. Ő erre azt válaszolta: papa, te nem értesz hozzá. Ez tiszta szív, és a tiszta az fehér” – mesélte, hozzátéve, szülőföldjén, a Szenci járásban már volt több kiállítása, egy alkalommal például a Szenczi Molnár Albert Napok keretében, ez a mostani, pozsonyi kiállítás tulajdonképpen az eddigi munkásságának egyfajta tükre.
