2019. december 2., 17:53

Szímő: közösségépítő, értékteremtő személyek megbecsülése

Vasárnap délután ünnepélyes keretek közt átadták Szímőn a Faludíjat és a Polgármesteri díjat, azoknak a személyeknek, akik munkájukkal, kiállásukkal a közösséget erősítették, vitték a falu hírnevét határon innen és túl.

Vágszímői Búzavirág és Dalárda
Vágszímői Búzavirág és Dalárda
Fotó: Bokor Klára

Bób János polgármester elmondta, 23. éve adományoznak díjakat az arra érdemeseknek. Az idén is több olyan személy közül válogathatott az önkormányzat, akik sokat tettek a közösségért, de pontosan ettől, nehéz is volt a választás. „Községünk nyitott, színes közösség, igazi európai település. Ezt igazolja a 2. helyezés az Év faluja versenyben és az idén elnyert Európai Becsületzászló is. Fontosak nekünk az értékteremtő, tenni tudó és akaró személyiségek, jól működő szervezetek megbecsülése, mert általuk van jövője községünknek” – emelte ki ünnepi beszédében a polgármester.

Az idei Faludíjat két személynek ítélték oda:

Nagy Katalinnak a kultúra területén elért eredményeiért, aki négy évtizeden keresztül tanítónőként dolgozott szülőfalujában. Tagja volt a tánccsoportnak, és az 1950-es években a színjátszó csoport tagjaként szinte minden színdarabban szerepelt. Már fiatal színjátszóként segítette a rendezők munkáját, később maga vállalta a rendezéseket. Színre vitte A kutyaszorító, Spanyolul tudni kell, Fejesek, Boldogságfelelős és a Bolondokháza az első emeleten című darabokat. Mindemellett tagja volt a Dalárda vegyeskórusnak. Kivette részét a falu rendezvényeinek szervezéséből is. A Csemadok keretén belül semmiféle munkát nem utasított vissza.

Nagy Katalin átveszi a díjat
Nagy Katalin átveszi a díjat
Fotó:  Bokor Klára

A másik kitüntetett Kis Éva, ő a Kyokushin sportegyesület alapításáért, vezetéséért és ez elért eredményekért vehette át a díjat.

2009 februárjában 26 taggal megalapította a községben a Kyokushin sportegyesületet 7 és 17 év közötti fiatalok részére. A tíz év alatt díjmentesen vezette a csapatot és a szimbolikus tagsági díjat egészében a csapat működésére fordította. Hetente kétszer edzi a csapatot, rendszeresen részt vesznek versenyeken, szemináriumokon, edzőtáborokban. Több országos bajnokkal is büszkélkedhet az általa vezetett csapat, ahol családias légkör és fegyelem uralkodik.

A Polgármesteri díjat az idén három személy vehette át. Gertrúda Podvorečná sok évtizedes pedagógiai munkásságáért kapta meg az elismerést. Pályáját a helyi szlovák tannyelvű alapiskolában kezdte, ahol diákjainak nem csak a tudást adta át, de velük élte át gyermeki világuk minden örömét és bánatát. Sok éven keresztül az iskola igazgatói posztját is betöltötte. A jó tanítói kollektíva és a tanulók kiemelkedő eredményei tanúsítják rátermettségét és elkötelezettségét. 
Falu-díj
Falu-díj

Tóth Tibor tömegszervezetekben végzett tevékenységéért kapta meg a kitüntetést, 1992-től a vadásztársaság tagja, vezetőségi tag, pénztáros. Alapiskolásként a diákcsapatban focizott, majd serdülőként és felnőttként is csapattag volt, de csapatvezetőként is tevékenykedett. A szímői önkormányzatban két választási időszakban tevékenykedett. Vezetőségi tagja a Felvidéki Hagyományőrző Huszáregyesületnek. Aktív szervezője és résztvevője az évente megrendezett tavaszi hadjáratnak és számos huszárrendezvénynek. A Csemadok rendezvényeken és nemzeti ünnepeinken is rendszeresen részt vesz hagyományőrző társaival.

Nagy Benjamin a sport területén elért sikereiért részesült az elismerésben. Fiatal kora ellenére sok sikert tudhat magáénak. A karate sportklub versenyzőjeként több kupát sikerült megnyernie és többszörös nyugat-szlovákiai bajnok kumite kategóriában. Már alapiskolásként focizott a helyi csapatnál. Középiskolás korában a dunaszerdahelyi FC DAC csapatához igazolt, ahol négy sikeres évet töltött. A sportgimnázium befejeztével tanulmányaira helyezte a hangsúlyt. A Selye János Egyetem tanárképző karán biológia és informatika szakon államvizsgázott. A szímői Szent Márton cserkészcsapat nak mindmáig aktív tagja. 2017-ben hazaigazolt a szímői futballcsapathoz és azóta a csapat kapusa. Jelenleg az UFFA B licenc edzői képesítést végzi. Kantár Szilárd ösztönzésére vált edzővé. Létrehozták a GOOL Academyt, amely óvodás és alapiskolás gyerekek labdajátékának fejlesztésével foglalkozik. Három évvel ezelőtt létrehozta a helyi focicsapat vezetőségével az első U-12-es diákcsapatot.  A gyerekek a három év alatt hatalmas változáson mentek keresztül – jelenleg a bajnokság első helyén állnak veretlenül.

Tóth Tibor
Tóth Tibor átveszi a díjat
Fotó:  Bokor Klára
Nagy Benjámin
Nagy Benjámin is Polgármesteri Díjat kapott
Fotó:  Bokor Klára
A rendezvényen fellépett a Vágszímői Búzavirág és Vágszímői Dalárda, a Rozmaring Népdalkör, Bombicz Ferenc, Anežka Šimová, Hlavaty László, valamit egy új Szímőről szóló dal is bemutatásra került a Nautilus BT előadásában.   

Az ünnepség zárásaként kiértékelték a fotópályázatra beérkezett műveket, amelyeket meg is tekinthetett a közönség.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.