2022. január 22., 18:52

Szépen fénylett ma Vince, idén biztosan megtelik a pince

Az Ördöngős Kéméndi Borászok és Szőlészek Polgári Társulása Vince-napi szőlőjárást szervezett. Zaragózai Szent Vince vértanú segítségét kérték, óvja meg szőlőiket mindennemű veszélytől, a szőlőmunkásokat pedig segítse fáradozásukban.

vincejárás
Fotó: Bokor Klára

Az egybegyűlteket Sándor József, az „ördöngős borászok” vezetőségi tagja üdvözölte, majd Drozdík József az Ister-Granum Borlovagrend tagja kifejtette, január vége felé már úgy a növény, mind a szőlősgazda a közelgő kikeletre gondol. A gazda próbálja megérteni a növény hangtalan jelzéseit.

Azért gyűltek most össze, hogy néhány tőke megmetszésével bizonyítsák, megértették ezt a jelzést. A borlovag felidézte a Vince-naphoz fűződő szokásokat, népi megfigyelésen alapuló mondásokat.

vincejárás
„Aranyos tőke terjedjél, sok szép fürtöt teremjél!"
Fotó:  Bokor Klára

Mondandóját e szavakkal zárta: „Ápoljuk és ragaszkodjunk továbbra is a szép Vince-napi hagyományokhoz, mert az egyre erősödő globális ellenszélben csak az erős gyökerekkel, keresztény és nemzeti önazonossággal felvértezett nemzet képes hatékonyan ellenállni és értékrendjét védelmezni.”

vincejárás
Az Ister-Granum Borlovagrend tagjai
Fotó:  Bokor Klára
vincejárás
A szertartást Fóthy Zoltán párkányi esperes, Sztyahula László kéméndi plébános és Szalay András bényi plébános mutatták be
Fotó:  Bokor Klára

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.