Szépen és jól, becsülettel
A munkát meg kell becsülni, szépen és jól, becsülettel kell elvégezni – vallja Baffy Lajos krasznahorkaváraljai faműves mester, Ulman István alkotótársa, a Gömöri Kézművesek Társulásának alapító tagja.
Őseitől örökölte a fa szeretetét, dédnagyapja, nagyapja és édesapja is mind faművesek voltak. Továbbvitte a családi hagyományt.
Édesapám kerékgyártó volt, de tetőket is csinált. Huszonnégy éves lehettem, amikor megkértem, nem mehetek-e el vele tetőt csinálni. Nagyon megörült ennek, még meg is könnyezte, hogy vasmunkásnak vagyok kitanulva, mégis érdeklődöm a famunka iránt. Elvitt magával. Először csak figyeltem, tanultam. Olyan régi mesterekkel, nagyon öreg ácsokkal kezdtem dolgozni, akik még a Monarchiában tanultak. Tőlük sok mindent sikerült ellesni. Nagyon megtetszett nekem ez a munka, így kezdtem el az ácsmunkával foglalkozni.
A rendszerváltás után egyéni vállalkozó lettem, de közben hivatásos tűzoltó voltam Rozsnyón, két nap szabadom volt, ebből az egyiken tudtam édesapámmal menni tetőt csinálni. Akkoriban rengeteg ház épült, volt olyan év, hogy munka mellett megcsináltunk 15-20 tetőt. Én is építkeztem, jól jött ez a mellékes, meg rengeteget tanultam. Idővel már egyedül, édesapám nélkül is felvállaltam munkákat. Így ismerkedtem meg közelebbről Ulman Pistával, amikor 1993-ban megkért, nem mennék-e megcsinálni a tetőt a házán. Nála láttam, fából milyen gyönyörű dolgokat lehet készíteni. Mondtam neki, hogy szeretnék ide, ahol most is ülünk, egy étkezőbútort, nem tervezné-e meg nekem? Megrajzolta, elmagyarázta és megmutatta, hogy kell a faragásokat, indákat csinálni. Ekkor döntöttük el, hogy továbbra is együtt fogunk dolgozni. Én pedig nagyon sokat tanultam tőle. A technikai dolgokat általában nekem kellett megoldanom, de a terveket mindig ő rajzolta meg. Született zseni, az biztos!
Azóta alkotásaik megtalálhatók szinte minden gömöri településen, és szerte a nagyvilágban is egyre több helyen találkozhatunk velük. Mi mindent készítenek?
Emlékműveket, templombelsőket, kültéri faépítményeket, díszes kapukat és kutakat, bútorokat és sok mást. Talán nincs is olyan falu a környéken, ahová ne készítettünk volna valamit. Az elmúlt három évben nagyrészt Gombaszögben dolgoztunk. Mi csináltuk a Folkszögletet, a restinél a tetőket, az idén a nyolcszögletű pavilont. Minden évre jut valami munka, ők megbíznak bennünk, mi pedig szívesen csináljuk.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást?
Általában a templomok. Azok maradandók, azokat az örökkévalóságnak építi az ember. Nagyon szívesen dolgoztam a szepsi és a füleki református templom berendezésén. Az utóbbi technikailag elég nagy kihívás volt, a padsorok körbe mennek, mindig szűkülnek. De egy templomtorony vagy egy összetett tető is mindig kihívás.
Van kedvenc alkotása?
Ha valamivel elkészülök, leoltom a villanyt a műhelyben, csak egy lámpát hagyok égve, leülök, és nézegetem az elkészült darabot. Arra gondolok, ez is sikerült, szép lett. Nekem valahogy mindegyik tetszik.
Milyen volt a tavalyi éve? Mennyire érezteti hatását az infláció, az energiaválság egy faműves életében?
Nekem szerencsére sok munkám volt. Általában már egy évre előre megvan, min fogok dolgozni a következő tavasz-szal és nyáron. Az energiaárak emelkedtek, de még nem tudom pontosan, mennyivel lesz magasabb a számla. Nálunk nem mennek állandóan a nagy gépek, sok a kézi munka, faragás, ácsolás, csapolások, csiszolás, festés. Persze télen nagyobb a fogyasztás, ilyenkor általában bútort csinálunk, tehát bent vagyunk a műhelyben, fűteni, világítani kell stb. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Dolgozni kell. Nem azért, hogy meggazdagodjunk, hisz néha jobban megy, néha pedig kevesebb a bevétel. De dolgozni kell. A munkát meg kell becsülni és szeretni kell.
Együtt dolgoznak a fiával, többgenerációs családi vállalkozásban. Mit jelent az, hogy van, aki folytatja a mesterséget a családban?
Ahogy mondtam, az őseim mesteremberek voltak. Van a műhelyben egy asztalospad, az még a dédnagyapámé volt. Majd a fiam, Ádám viszi tovább a szakmát. Ő egyébként eredetileg erdész akart lenni, aztán végül asztalosnak tanult, aminek most már talán örül is. 14 éves kora óta mellettem van, együtt dolgozunk. Valószínűleg jobb szakember, mint én, nagyon érti a munkát, erővel is jobban bírja. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy együtt dolgozunk. Mindig azt mondom, ha elvállalunk egy munkát, azt szépen és jól, becsülettel csináljuk. Ha elkészül, az emberek nem azt fogják kérdezni, meddig csináltuk, hanem azt, ki készítette. Igy gondolták ezt az őseim is, és ezt a hozzáállást szeretném átadni a fiamnak.
Megjelent a MAGYAR7 idei első számában.
