2022. június 24., 08:23

Szedd magad a sárgabarackot Újgyallán!

Még kirándulóhelynek is kiváló. A gyümölcsöskertben kellemes, nyugodt körülmények közt szedhető a barack, amelyet a tavalyitól olcsóbb áron kínálnak.

szedd magad
Fotó: Bokor Klára

A helyszínem tartózkodott maga a gazda is, vele beszélgettünk.

Úgy látszik jó a termés és érdeklődők is jönnek szép számmal. Hogy jött a baracktermesztés ötlete – kérdezem Szabó Dusan mérnöktől, a Pannónia Fruit Kft. tulajdonosától.

Sosem foglalkoztam mezőgazdasággal. Egy időben polgármester lettem Újgyallán, ekkor kezdtem el a földek iránt érdeklődni. Van egy nagyon dolgos feleségem és két fiam, akik szintén szeretnek dolgozni, ezért kivettük az őseimtől örökölt földet és munka mellett gazdálkodni kezdtünk. A feleségem mindig hangoztatta, az ő álma egy gyümölcsöskert. Ezért aztán barackfákat telepítettünk és szabadságunk alatt itt dolgoztunk.

A fiatalabb fiam már tanulta is a gazdálkodást, ő bővítette a kertet kölcsönből, idővel alkalmazottjaink is lettek. Nehéz évek voltak, nemegyszer a tavaszi fagyok vagy a jégeső szinte teljesen megsemmisítették a termést. Ezért aztán egy bizonyos terület fölé hálót is kifeszítettünk, hogy megóvjuk a termést.

Szabó Dusan a gyümölcsöskert tulajdonosa
Szabó Dusan a gyümölcsöskert tulajdonosa
Fotó:  Bokor Klára

Miért éppen barackfákat telepítettek?

Az állattartás a mi vidékünkön nehézkes, itt a főszerep a mezőgazdaságé. A legjobb feltételek a szőlő- és gyümölcstermesztésre vannak. A barack és a cseresznye különösen jól érzi magát ezen a területen. Az almával például nem tudnék konkurálni. Mindig a helyi feltételekből kell kiindulni, a természettel együttműködve.

Eleinte az osztrákokhoz szállítottuk a barackot, de azt láttuk, az emberek itt állnak a kerítés mellett, ők is szívesen megvennék. Rájöttünk, itt van a piac, és elkezdtük kínálni a környék lakosainak még azon az áron is, hogy így sokkal kevesebbet kaptunk érte.

Jelenleg mennyi fájuk van?

Ebben a kertben 15 ezer barackfánk van és hatezer cseresznyefát is kiültettünk. Erre a két fajtára specializálódunk. Sok törődést igényelnek. A fákat metszeni kell, tavasszal méheket hozunk a kertbe, hogy beporozzák a virágokat. Ez minden éven olyan jól sikerül, hogy rengeteg termés mutatkozik, ezért elengedhetetlen a választás. Ez abból áll, hogy a termések kétharmadát a földre dobáljuk, hogy szép nagy barackok teremjenek. Ez rettentő időigényes és fárasztó munka.

szedd magad
Fotó:  Bokor Klára

A vállalkozás kifizetődő és jól működik. Sajnos a gépesítés nem a legmegfelelőbb, mert pályázataink ilyen-olyan indokból, de elbuknak. Fejleszteni csak kölcsönökből tudunk. Megbecsüljük az alkalmazottakat, akik innét vannak a régióból, mára egy jó kollektívát sikerült összekovácsolnunk.

A Szedd magad akció körülbelül még 10 napig tart. Érdeklődjenek és látogassanak el pannonia.sk honlapra.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.