Szakmai és lelki megerősítés – Módszertani nap Pozsony megye magyar pedagógusainak
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Pozsony-Szenci Területi Választmánya módszertani napot és pedagógustalálkozót tartott Pozsony megye magyar tanítási nyelvű óvodái, alapiskolái és középiskolái számára, amelyre idén a pozsonypüspöki Vetvár Kultúrházban került sor, A rendezvény szakmai partnerei a Mathias Corvinus Collegium dunaszerdahelyi képzési központja, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Központi Irodája és területi választmánya voltak.
Az esemény megnyitóján a pozsonypüspöki alapiskola tanulóinak, Somogyi Viviennek, Porubský Viktóriának, Écsi Laurának és Szabó Szilviának rövid kultúrműsora után Morvay Katalin, a területi választmány elnöke üdvözölte a résztvevőket.
Amint azt az elnök asszony elmondta, ezekre a találkozókra a Covid-járvány két évét kivéve immár tizedik esztendeje kerül sor. „Nem csupán azért, mert jó találkozni és ismerkedni, hanem mert együtt gondolkodva tanulhatunk és tapasztalatokat szerezhetünk” – fogalmazott, hozzátéve, a régió szinte minden tanintézményéből az óvodától a középiskoláig mintegy 140 pedagógus van itt jelen újra, hogy közösen válaszokat keressenek a jövő kihívásaira, s hogy együtt ünnepeljék immár hagyományosan a pedagógusnapot.
A vendégeket Nagy Mónika, a Pozsonypüspöki Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda és Alapiskola igazgató asszonya, az esemény házigazdája köszöntötte, egyebek mellett a módszertani nap előadóit: Fehérpataky Balázst, Kissné Zsámboki Rékát és Böde Pétert, az MCC felvidéki ügyekért felelős igazgatóját, Pomichal Krisztiánt, Svetlana Síthovát, a Pozsonypüspöki Önkormányzat Oktatási Osztályának vezetőjét és Kevický Krisztiánt, Pozsonypüspöki alpolgármesterét, aki szintén köszöntötte pár szóban a megye magyar pedagógusait.
„Pedagógusnak lenni nem mindig könnyű, vannak napok, amikor fáradtak vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy az erőfeszítéseink nem hoznak eredményt, de ne feledjük, munkánk gyümölcse sokszor csak évek múlva érik be.
Egy-egy visszatérő diák, egy köszönő szó, egy sikeres életút, mind annak a bizonyítéka, hogy amit teszünk, annak van értelme” – fogalmazott Nagy Mónika hozzátéve, ez a mai nap remélhetőleg nemcsak szakmai szempontból lesz eredménye, hanem lelki feltöltődést, megerősítést és inspirációt is ad minden résztvevő számára, s talán egy kis hitet is abban, hogy amit nap mint nap tesznek az valóban fontos, értékes és pótolhatatlan.
A pedagógustalálkozón részt vett Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke is. Köszöntőjében beszélt a pedagóguslét nehézségeiről és kihívásairól, arról, hogy a pedagógusi munka nem ér véget az utolsó óra végét jelző csengővel, itt ugyanis a szakmai fejlődés nem lehetőség, hanem elvárás.
Talán éppen ezért válik különösen fontossá a pedagógusnap üzenete. Legyen egy nap, amikor nem követelmények, nem határidők, hanem az elismerés és a köszönet kerül a középpontba” – fogalmazott a pedagógusszövetség elnöke.
Hozzátette, fontos számunkra, hogy ezen a napon ne csak szakmai párbeszédet kínáljanak, hanem őszinte köszönetet is mondjanak mindazért a láthatatlan munkáért, amelyet a pedagógusok napról napra, hónapról hónapra folytatnak, s figyelmessége jeléül a pedagógusszövetség egy-egy virágcsokorral is köszöntette az intézményvezetőket és a területi választmány vezetőit.
„Hálásak vagyunk azokért az órákért, amelyeket senki nem lát, senki nem mér és nem fizet meg. Azért a türelemért is hálásak vagyunk, amiért egy nehéz pillanatban egy-egy gyermek fölé hajolnak. Azért az egyetlen mondatért, amelyre Önök talán már nem is emlékeznek, mégis ott él valakiben évtizedek múltán is. Mondjuk ki ma a pedagógusnap alkalmából, hogy köszönjük, mélyen és őszintén” – fűzte hozzá az elnök asszony, akinek a Pozsony-Szenci Területi Választmány a nemrégiben kapott magas állami kitüntetés – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének átvétele alkalmából is gratulált egy virágcsokorral.
A szakmai rész első előadója Fehérpataky Balázs volt, aki a Mathias Corvinus Collegium egész Kárpát-Medencére kiterjedő Fiatal Tehetség Programjának vezetője, emellett a Pázmány Péter Tudományegyetemen közoktatási vezetőknek tart személyiségfejlesztő és konfliktuskezelési készségeket fejlesztő tréningeket. Mielőtt az előadására sor került volna, az MCC felvidéki ügyekért felelős igazgatója, Pomichal Krisztián is szólt a jelenlévő pedagógusokhoz. Elmondta, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a felvidéki MCC kiemelt partnerének számít.
„Az, hogy ma itt vagyunk, s egy olyan kiváló kollégánk, mint Fehérpataky Balázs itt lehet, egyfajta köszönetnyilvánítás is a részünkről, ezzel is szeretnénk megköszönni azt a támogatást és segítséget, amit egyrészt az SZMPSZ-től, másrészt az egész felvidéki magyar pedagógustársadalomtól kapunk, s ennek köszönhetően is az MCC-ben olyan tehetséges gyerekekkel tudunk foglalkozni, akik a közoktatásban, Önöktől megkapják azokat az elképesztően erős alapokat, amire mi építeni tudunk” – fogalmazott Pomichal Krisztián.
A Mathias Corvinus Collegium egy tehetséggondozó alapítvány, ahol felső tagozatosokkal, középiskolásokkal, illetve egyetemistákkal foglalkozunk, a Kárpát-medence öt országának 27 városában, összesen négyezer gyerek jár hozzájuk, köztük 75 felvidéki, kezdte a Konfliktuskezelés az iskolákban című előadását Fehérpataky Balázs. Mint mondta, több mint húsz évig maga is történelem-angol szakos pedagógus volt, és 2010-től foglalkozik iskolai konfliktuskezeléssel, több projekt szakmai vezetőjeként, és a gyakorlatban mediátorként számos oktatási vitarendezést is vezetett. Később az iskolai bántalmazás, a bullying jelenség vizsgálata felé fordult, az ő nevéhez fűződik a nemzetközi KIVA anti-bullying program adaptációjának elkészítése és bevezetése Magyarországon.
Az előadó előadása során nagyon sok érdekes és hasznos tanácsot, tapasztalatot osztott meg a jelenlévő pedagógusokkal, egyebek mellett arról, milyen konfliktuskezelési módszerek alkalmazhatók az iskolai konfliktusok során, mit hoz a konfliktusmegoldás a kapcsolatok szempontjából, ami az iskolai környezet szempontjából nagyon fontos, hiszen a konfliktus tagjai a konfliktus kezelése után is adottak maradnak. Előadása során konkrét módszereket is megosztott a hallgatóságával.
Kissné Zsámboki Réka, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánhelyettese Eminensek és életrevalók címmel a tanulói teljesítmény és a sikeres életvezetés összefüggéseiről beszélt a 21. században sok-sok érdekes példával alátámasztva a mondandóját. Mint mondta, a tapasztalatok szerint nem biztos, hogy az eminens diákok lesznek azok, akik az életben is érvényesülnek, mivel gyakran célnak tekintik mások elvárásainak, utasításainak teljesítését, de a kiszámítható iskolai közeget elhagyva – mivel nehezen döntenek és félnek a hibázás lehetőségétől – marginalizálódhatnak a közösségekben.
A nem eminens tanulók viszont nem engedelmes követők, gyakran könnyebb utakat választanak és az emberekkel való kapcsolataikban sikeresebbek. Megvan a saját definíciójuk a sikerre és hisznek is benne.
Az előadás során szó volt arról is, hogyan nevelhet életrevaló gyerekeket a 21. századi iskola, illetve a life-skillek fontosságáról az egyén és a társadalom szempontjából, az életvezetési készségekről és képességekről is.
A harmadik előadást Böde Péter tartotta Önbizalom és közösségépítés a Vándor Meseíró szemszögéből címmel, aki 357 magyar települést járt már be, és 500 író-olvasó találkozó tartott iskolákban, amelyek során ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogyan lehet gondolkodó értelmes felnőttekké nevelni a gyerekeket, akik szívből tesznek meg dolgokat. Böde Péter ír, illusztrál, tanít, interaktív előadásokat tart, táborokat vezet, kurzusokat tart, mesefesztivált szervez, hogy élményt és jót adjon a gyerekeknek. Könyvei az irodalom, és az olvasás, a magyar nyelv szeretetét és megértését igyekeznek a gyerekekkel megosztani. A pozsonypüspöki módszertani napon ezekből igyekezett példákkal illusztrált csokrot átnyújtani a résztvevőknek.
A tartalmas és hasznos előadásokat követően közös ebéddel majd kötetlen beszélgetéssel zárult a pedagógustalálkozó Pozsonypüspökiben.