2021. március 16., 21:44

Szabadtéri színpadot Felbárnak - Újabb projektet segít az Arrabona EGTC

Projektindító sajtótájékoztatót tartott Felbár község az ARRABONA Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulással és a Győri Művészeti és Fesztiválközponttal karöltve a „Felbári kulturális fejlesztés – Rozvoj kultúry v Hornom Bare (Kultúrbár)” című pályázat ismertetése céljából.

Fotó: Reczai Lilla

A projektindító sajtótájékoztató az online térben valósult meg a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Míg a település mint kezdeményező, addig a másik két résztvevő mint kedvezményezett vesz részt a projektben.

Lelkes Gábor projektmenedzser bemutatta a pályázat résztvevőit; a tájékoztató két nyelven zajlott.

Bodó István, Felbár polgármestere nyitóbeszédében elmondta, hogy a projekt ötlete már 2008-ban megfogalmazódott, csak a kivitelezés váratott magára. A későbbiekben pedig Gencs Kinga volt az, aki segített a tervek kivitelezésében a felbári polgármesternek, így kerültek kapcsolatba az ARRABONA Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulással és a Győri Művészeti és Fesztiválközponttal.

Felbár községben aktív kulturális élet folyik a hozzá tartozó Süly községgel együtt, ám nem rendelkezik olyan szabadtéri színpaddal, amely teret biztosítana a kulturális rendezvények megrendezéséhez. A település kulturális életét különböző helyi szervezetek igyekeznek fellépéseikkel színesíteni, mint például a Csemadok,  a Felbári Batthyányi Strattmann László Alapiskola diákjai, a helyi óvodások és nyugdíjasegyesületek.

Az Arrabona ETT a Cultacross (SKHU/1601/1.1/041) projektje kapcsán már 2017-től együttműködik felvidéki kulturális szervezetekkel, mint a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, a Dunaszerdahelyi Városi hivatal, a Csallóközi Múzeum, illetve több magyarországi szervezetekkel, mint például a MÜFE, Karzat Nonprofit Kft., Rómer Flóris Múzeum, és a projekt keretében többek között rendezvénycserék sorozatát bonyolította le, valamint létrehozott egy Kulturális Akciócsoportot, amely a magyarországi és felvidéki kulturális intézmények kapcsolatépítését és egymás rendezvényeinek népszerűsítését szolgálta.

A Kisprojekt keretében hasonló együttműködést és kapcsolatépítést részesít előnyben, kistérségi szinten azáltal, hogy a megépülő színpadon magyarországi fellépők is helyet kapnak, a Határon Átnyúló Partnerkereső Fórum alkalmával pedig lehetősége nyílik a tagtelepüléseknek az együttműködésre, egyúttal pedig a határtérségi civil szféra találkozójára.

A három Szigetközi–Csallóközi tanulmányút ugyancsak hasonló céllal jön létre, mindamellett bemutatja az eddig csallóköz–szigetközi fejlesztéseket, valamint közös kulturális-turisztikai termékek létrehozását is megcélozza.

"Egy kis település számára ez a kis infrastrukturális beruházás is nagy jelentőségű projektnek számít” – tette hozzá Németh Tamás Zoltán, az Arrabona EGTC vállalat igazgatója, aki nagy reményeket fűz a projekt eredményes kivitelezéséhez.

Felbár-interreg-projekt
A szabadtéri színpad terve
Fotó:  Reczai Lilla

Bodó Judit, az Arrabona EGTC vállalat munkatársa a projekt részleteiről tájékoztatta a sajtó képviselőit. A projekt végtermékeként a vezető partner részéről egy szabadtéri színpad létesül, a nézőtéren pedig sátrak és padok lesznek elhelyezve, a projektpartner pedig a fellépőket biztosítja a színpadon megvalósuló rendezvényekre. Indikátorok tekintetében a projekt 42 m2 létesítményt (szabadtéri színpadot) hoz létre, rendezvényeket valósít meg, növeli a fenntartott munkahelyek számát, a rendezvényekbe bevont szervezetek számát, cikkek megjelenések számát határon átnyúló témakörben. Ezen felül lehetőséget biztosít a kapcsolatteremtésre a helyi és a határon túli szervezetek közt, valamint az EGTC tagtelepülései közt, amely célja a hosszútávú együttműködés kialakítása nemcsak kulturális téren. 

Továbbá erősíteni hivatott a testvértelepülési kapcsolatokat, a kulturális tapasztalatcserét, nem utolsó sorban pedig biztosítja a tanulási és szórakozási lehetőségeket.

A projekt alatt megvalósul továbbá: eszközvásárlás, ami a projektmenedzsment, kommunikáció, illetve rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok elvégzéséhez szükségeltetik, továbbá egy kiadvány készítése, melyben a határtérség jelentősebb fejlesztéseit mutatják be, valamint három tanulmányút kialakítását, amelynek feladata a Szigetköz–Csallóközi fejlesztések bemutatása, szinergiák keresése, közös témák, fejlesztések, kulturális-természeti termékfejlesztés, más-más célcsoportot megszólítva.

A projekt által létrejött szabadtéri színpad és az azon megvalósuló rendezvények a közösség helyzetén kívánnak változtatni azáltal, hogy aktívabb kulturális élet jöjjön létre. A vállalkozók számára a színpad megépítése jelent hasznot. A nézőtér és a színpad kihasználtsága pedig a község lakóin és civil szervezetein múlik majd. A Határon Átnyúló Partnerkereső Fórum pedig hosszútávú együttműködést hivatott szolgálni, csak úgy, mint a tanulmányutak (szinergiák keresése, közös termékfejlesztés), a fejlesztés eredményeképpen létrejövő helyszín és a szoft tevékenységek eredményeképpen kialakuló közösségek jótékonyan tudnak hozzájárulni az elérendő célokhoz.

A jóváhagyott támogatás összege 37 335,90 EUR – az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak köszönhetően. Az SKHU/WETA/1901/1.1/108 számú projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjának (KPA) segítségével valósult meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.