Sör volt, sör nem volt
A napokban felröppent a hír, hogy egy befektető újraindítaná a sörgyártást Rimaszombatban. A beruházás részleteiről beszámoltunk a ma7.sk portálon, és ha történik előrelépés az ügyben, a jövőben hetilapunk hasábjain is részletesebben foglalkozunk a témával. Most azonban ennek apropóján elevenítsük fel a rimaszombati sörfőzés hagyományát, és az egykor híres Gemer sörgyár sorsát.
Amikor a Gemer sörmárka felől kérdezem ismerőseimet, egyszerre látok büszkeséget, csillogást és bánatot is a szemükben. A legtöbben nosztalgiával gondolnak vissza a helyi sörmárkára, amelyről többnyire mindenkinek vannak ilyen-olyan emlékei, s hamar kiderül, hogy a „Gemer” még a mai napig a gömöriek szívügye. A sörgyár hanyatlása ugyanakkor egyben szimbóluma is a rendszerváltás utáni sanyarú sorsnak, az élelmiszer- és feldolgozóipar központjából a munkanélküliség gócpontjává vált városnak és régiónak.
Pedig Gömörben komoly hagyománya volt a sörfőzésnek. A mesterséget a környék bányái miatt érkező német telepesek honosították meg a 13. században.
A sört először háztartásokban főzték, majd később kialakultak a városi sörfőzdék. Általában minden városnak volt saját sörfőző mestere, aki közvetlenül a helyi tanács alá tartozott.
A sörcsapolás joga az egyik legbecsesebb városi előjog volt, amely állandó bevételt jelentett az adott településnek. Ilyen privilégiummal a múltban például Rozsnyó is rendelkezett.
Rimaszombatnak ugyan nem volt saját sörgyára, de gazdag tradíciókkal rendelkezett a sörfőzés terén, sőt a régió nagyobb falvaiban szintén főztek sört. A városi sörgyárról először 1692-ben tesznek említést, jelentősebb „brand” azonban nem alakult ki. Talán csak véletlen, hogy az újkori sörgyár alapításának és az építkezés megkezdésének éve hasonló számokból áll, igaz, ekkor már 1962-t írunk.
A szocialista tervgazdálkodás felismerte a sörfogyasztásban rejlő lehetőségeket, s a korábban jellemző kisebb sörfőzdék helyett ipari mennyiségben kezdték előállítani a sört. Az országban több sörgyár is épült a második világháborút követő két évtizedben, ezek egyike volt a rimaszombati. Egy évvel a nagytapolcsányi Topvar sörgyárat követően, 1965-ben a Gemer sörgyár is megkezdte működését, s az első helyben készült sörök 66 karácsonyán kerültek a fa alá.
Rimaszombatban pilseni típusú világos (láger) sört főztek. Nagy népszerűségnek örvendtek a gyengébb hetes, nyolcas és tízes sörök, kisebb alkoholtartalmuk miatt a munkások előszeretettel fogyasztották munkavégzés után, de néha közben is.
A poltári üveggyár alkalmazottainak a nagy hőség miatt engedélyezett volt a hetes sör fogyasztása a műszak alatt, így oda külön szállítottak ebből a fajtából. A melós sörök mellett a hetvenes évek végére a magasabb alkoholtartalmú tizenkettes prémium sörök gyártása került túlsúlyba.
Boros Zoltán 1969-től 18 éven át dolgozott a sörgyárban, ahol laborvezetőként kezdte, majd végül gyártásvezető és igazgatóhelyettes lett. Elmondása szerint a Gemer sör titka a kiváló alsósziklási és klenóci vízben, valamint a jó minőségű árpából kicsíráztatott malátában rejlett. A sörárpát ebben a régióban termesztették, a komlót főként az észak-csehországi Žatec környékéről és kis mennyiségben a közeli Derencsényből szerezték be, míg az élesztőt Pilzenből vagy Nagytapolcsányból hozták, tehát minden egyes összetevő belföldről származott. Nagyrészt ezeknek a kifogástalan alapanyagoknak köszönhetően tudtak minőségi sört előállítani egy új sörgyárban, amelynek nem voltak korábbról tapasztalatai, vagy bejáratott ízvilága.
Lényeges, hogy kiváló malátázó és szódagyár is működött az üzem részeként, ahol különböző limonádékat, kofolát készítettek, sőt Csehszlovákiában elsőként itt kísérleteztek az alkoholmentes sörök előállításával.
Évente 300 ezer hektoliter, azaz 60 millió üvegnek megfelelő sört főztek, de volt olyan év is, amikor a kereslet miatt 400 ezer hektolitert csináltak.
Boros szerint az egész városban érezni lehetett az árpamaláta édeskés illatát, amelyet azóta sem tud elfelejteni.
A malátát nemcsak saját felhasználásra állították elő, hanem még kivitelre is futotta belőle, így került itteni maláta például Brazíliába és Japánba. A Gemer hamarosan külföldön is jól csengő márkanév lett, a legnagyobb arányban a magyar piacra szállítottak belőle, de eljutott Lengyelországba, a Szovjetunióba, Romániába, Bulgáriába, sőt még Svédországba és Egyiptomba is. A városi legendák szerint a miskolci Borsodit is ezzel vegyítették, hogy az jobban lecsússzon a baráti ország kommunista pártvezetőinek torkán. 1978-ban egy prágai sörkóstolón aranyérmes lett a gömöri sör, megelőzve a nagy előd pilsenit, a Budvart és a Kozelt.
A rendszerváltás és a privatizáció azonban a rimaszombati sörgyár számára is gyökeres változásokat hozott. A Gemer 1992-től magánkézbe került. Az új tulajdonos kezdetben a főzőkapacitás emelésével évi 450 ezer hektoliterre növelte a gyártást, ennek ellenére a sörgyár veszteségessé (?) vált. Az adósságok miatt kiírt végrehajtási eljárás során Karol Konárik vállalkozónak, a HZDS parlamenti képviselőjének sikerült megszereznie a sörgyárat, aki később a turócszentmártoni Martinerrel együtt eladta azt a Heineken csoportnak.
A vállalatóriás érkezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a gazdaságosabb működés miatt egyetlen helyre, Ógyallára koncentrálták a sörgyártást.
2006-ban, amikor a rimaszombati üzem bezárta kapuit, nagyjából százötven alkalmazott vesztette el a munkahelyét, s 40 év után megszűnt a helyi sörgyártás.
Azóta a Heineken már egyszer kivonta a forgalomból a Gemer márkát, majd a fogyasztói igények miatt négy évvel később újraindította annak gyártását. Ez a tény, és az új beruházás reménye pedig azt mutatja, hogy még nincs minden veszve, eljöhet még az idő, hogy a rimaszombatiaknak újra lesz saját sörgyáruk.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/27. számában.
