Sokak kedvence a mátyusföldi hagyásfa
Délcegen áll a Mátyusföldön egy szép, zöldellő fa a sárgán virágzó repceültetvény közepén. Egyedül, társaitól elválasztva, idegenek között, mégis őrzi méltóságát és csodájára járnak az emberek.
Gyakran látják és csodálják az utazók a Galántát Taksonnyal összekötő körforgalomból Diószeg irányába haladva azt a szép, zöldellő fát, amely a repceföld kellős közepén áll magányosan.
A fa festői szépségűvé teszi a mátyusföldi tájat, a szűk pátriában lakók pedig méltán nevezik kedvenc fájuknak a repcében büszkén, magányosan álldogáló növényt, amely igazi szépségét akkor mutatja meg, mikor körülötte sárgán virágzik a repce.
Ilyenkor az embernek kedve támad megállni, gyönyörködni, természetfotót készíteni, ami nagy és veszélyes kihívás is egyben, hiszen a repcében őrködő fa Mátyusföld egyik legforgalmasabb főútjáról megközelíthető csak. Ha szimbolikusan akarnánk nézni, elmondhatnánk, hogy úgy áll ott az a fácska idegenben, mégis őrizve saját szokásjogát és gyökereit, mint a fogyatkozó mátyusföldi magyarság az egyre növekvő szlovákság körében.
A néprajz az ilyen magányosan álldogáló őrfákat hagyásfának nevezi. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint
A hagyásfákat a napfény jobban éri, más fák nem nyomják el őket, a lombjuk alatti földet a pihenő állat megtrágyázza, törzsüket simára dörzsöli, s így a kártevő rovarok elpusztulnak.
A Dunántúlon, a palócoknál, a Zempléni-hegyekben és a Székelyföldön főleg a legelőkön nagy számban találunk ilyen hagyásfákat. Gyakran még a falusi kertekben is meghagynak egy-egy hagyásfát.
A hasznos gyümölcsöt termő erdei fák kivágását a 17–18. században a székely falutörvények tiltották.
A hagyásfákhoz különböző jogszokások fűződnek. A Hargita-hegységben, aki bő termést hozó vadalma- vagy vadkörtefát talál, de a gyümölcs még éretlen, a fa törzsét ágakkal, szalma-, vagy szénakötéllel körülköti, a fa tövéhez kőhalmocskát rak s ezzel jelzi, hogy a termés le van foglalva.
Idegen utasok, vándorjuhászok, borvizesek, fazekasok a szokásjog alapján azonban szabadon szedhetnek egy keveset a megjelölt fák gyümölcséből.
A Kisalföldön a falu közös legelőjén álló vadkörtefákra ki-ki rávési a maga tulajdonjegyét, s ezzel jelzi, hogy igényt tart a fa gyümölcsére, de magát a fát nem vághatja ki. A hagyásfára tett tulajdonjegy csak a gyümölcs leszedéséig védi a fát, a következő évi termést bárki lefoglalhatja.
Ha a hagyásfa a gazda szántóföldjén áll, akkor gyümölcse a föld tulajdonosáé, de az utas zavartalanul szedhet a termésből.
A hagyásfák a Kárpátok szlovák, román, ukrán lakosai körében is ismeretesek.
