Robot segíti a térdműtéteket a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi Svet zdravia kórházban a múlt héttől az ortopéd orvosokat a térdízület cseréjében robot segíti, ugyanis Közép- és Kelet-Európában első ízben robotizált módon ültettek be a páciensbe teljes térd endoprotéziseket. Az operátorok csapata többlépcsős követelményrendszert teljesített, így modern ROSA (Robotic Orthopaedic Surgery Assistant) robottechnológiát telepíthetett a kórházba.

Ez nemcsak az egészségügyi ellátás színvonalának emelkedését, hanem a betegek szubjektív elégedettségérzetét is hivatott szolgálni, ami a térdműtétek után nagyságrenddel alacsonyabb a többi nagyobb ortopédiai műtéthez képest. A technológia jövőre a pozsonyi Bory kórházban is megjelenik. A sajtótájékoztatót a Svet zdravia hálózat szóvivője, Tomáš Kráľ vezette. Köszöntőjében elmondta, hogy a mai sajtótájékoztatón egy nem mindennapi eseményről tesznek bejelentést, hiszen
A ROSA egy francia technológia, amelyet 2015 óta egy nemzetközi csapat folyamatosan fejleszt. Először 2019 márciusában használták az Egyesült Arab Emírségekben. A technológia fejlesztője és forgalmazója, az amerikai Zimmer Biomet cég eddig több mint 400 munkahelyet látott el a nagyvilágban, elsősorban az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A technológiát eredetileg agyműtéti beavatkozások robotizálására hozták létre, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre több területen alkalmazhatják, jövőre például már a csípőműtétek esetében is hasznát vehetik.
A robot asszisztens a páciens egyéni anatómiája alapján kiszámítja az implantátum komponenseinek 3D-s térben történő elhelyezését. A beavatkozás megtervezése és a kezelő jóváhagyása után a ROSA robot a robotkart a reszekciós blokkal együtt a kimetszett térdre helyezi, és a kezelő elvégzi a tervezett vágásokat. A ROSA a műtéttel egy időben ellenőrzi a kezelő pontosságát is. Az operáció tervezése szabványos röntgenfelvételeken alapul, amelyeket Kanadába küldenek robotizált technológiával, röntgensugarak nélkül. Ezt a kép nélküli technológiát alkalmazzák a dunaszerdahelyi kórházban.
magyarázza Radoslav Markech, a Zimmer Biomet szlovákiai képviselője, s hozáfűzi, hogy a technológia ezt követően tárolja és értékeli a digitális adatokat.
mondta Almási József, a dunaszerdahelyi kórház ortopédiai osztályának vezetője, egyben a Bory kórház leendő ortopédiai vezetője.
Bock Sylvia, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója megtiszteltetésnek tartja azt, hogy Almási József és csapata kiváló munkájával Európa térképére helyezte a dunaszerdahelyi kórházat, s köszönet illeti ezért a Svet zdravia hálózatot és a Zimmer Biomet céget is. Habár Almási kolléga útja most máshová vezet, az ortopédiai csapat természetesen tovább dolgozik a kórházban, mondta.
Jelenleg egyre több olyan klinikai bizonyíték áll rendelkezésre, amely alátámasztja a térdízületi robot asszisztens alkalmazását, elsősorban olyan területeken, mint az ízületi funkcionalitás. A páciensek kevésbé panaszkodnak műtét utáni fájdalomra, kevesebb fájdalomcsillapítót szednek, elégedettebbek a műtéttel és jobb gyakorlati eredményeket produkálnak. Tanulmányok szerint a csontok és a lágy részek károsodásának aránya is alacsonyabb a precízebb csontvágásoknak és az azt követő implantátum beültetésnek köszönhetően. A térdízületi műtét során az implantátum pontosabb elhelyezése az implantátum hosszabb élettartamában is megnyilvánulhat, és a kórházi utókezelés is lerövidül.
A robotasszisztenst minden térdízületi csere alkalmával használhatja a sebész, de elsősorban bonyolultabb esetek és aktív, térdmozgást igénylő betegek kezelésére alkalmas. Az egészségbiztosítók még nem fedezik ennek a technológiának a használatát a teljes térdízületi műtétnél, így jelenleg a dunaszerdahelyi kórházban lévő betegnek külön kell fizetnie a robot asszisztenssel végzett szabványon felüli beavatkozásért.
A modern technológiát jövő márciustól az új pozsonyi Bory Kórház is alkalmazza majd, ahová a dunaszerdahelyi kórház robotikai csapatának egy része is átköltözik, és már 2023 májusában megtörténhetnek az első, ROSA robotot használó műtétek a pozsonyi kórházban.
