2023. szeptember 15., 16:46

Rétvári Bence: Jó esély van arra, hogy a magyarság képviseltesse magát a szlovák törvényhozásban

Szeptember 11-e és 17-e között kerül sor Ipolyságon a Honti Kulturális Napok elnevezésű rendezvényre. A rendezvény hivatalos megnyitójára pénteken került sor.

Rétvári
Rétvári Bence (balra) és Ipolyság polgármestere, Zachar Pál
Fotó: Rétvári Bence

Amint arról korábban már beszámoltunk, az immár 41. alkalommal megvalósuló programsorozat keretei között koncertet ad az Esszencia, de fellép Korpás Éva, a Húros Banda és a Sendergő Néptáncegyüttes, a Kiss Zenészek, az Apostol, Adam Ďurica, a Parno Graszt, a Band of Streets, a Beatles-dalokat játszó The Backwards, az Első Emelet, a Kmeťo Band, valamint Bogányi Gergely zongoraművész is.

Az ingyenes programokat felvonultató rendezvény ünnepi megnyitóján a belügyminisztérium államtitkára, Rétvári Bence is részt vett. „Milí priatelia, srdečne vás vítam” – kezdte köszöntőjét, majd hangsúlyozta, hogy a kultúra megélése meg tudja erősíteni az emberek önazonosságát, s a békés együttélésnek éppen ez a legfontosabb és legjobb módja.

Azzal, hogy valaki megéli magyarként a magyar, szlovákként a szlovák, cigányként a cigány kulturális identitását, nem válik a másik ellenségévé. Sok minden van, ami embereket akár háborús viszonyokba tud vinni, de a kultúrának a mélyebb megélése csak összehozza az embereket; ez a békés együttélés nagyon fontos záloga.”

Az államtitkár szót ejtett a közelgő parlamenti választásokról is. Mint mondta, a népszámlálás adatai szerint a magyarság a lakosság 8,5%-át teszi ki, s mivel a parlamenti küszöb 5%,

jó esély van arra, hogy a magyarság képviseltesse magát a szlovák törvényhozásban.

Rávilágított arra, hogy ezzel megadatik annak az esélye, hogy Szlovákia déli részének az érdekképviselete erősebb legyen a szlovák törvényhozáson belül.

Az idei nyáron is megtapasztaltuk, hogy milyen nagy mértékű lehet az illegális migráció. 110 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a magyar rendőrök és a magyar határvadászok a magyar–szerb határon. Ennyivel kevesebb ember az, aki az osztrák, a szlovák határ felé vagy bármerre elindul. Ennek ellenére itt is látható, hogy sok illegális migráns, sok embercsempész bukkan fel. Emiatt volt fontos a két ország határvédelmi együttműködése, amelynek a keretében több helyen is egy magyar és egy szlovák rendőr teljesített szolgálatot Rajkánál, Vámosszabadinál, Komáromnál, Esztergomnál és Parassapusztán is. Ezen intézkedés következménye volt, hogy az embercsempészek a keletibb országrész felé indultak el. Ezért volt fontos az augusztusi ipolysági egyeztetés, amely után az Ipoly mentén két magyar és egy szlovák rendőr teljesít éjjeli szolgálatot, négy fő magyar rendőr és egy szlovák pedig nappali szolgálatot ugyanezen a szakaszon, Szobtól Bernecebarátiig”

– fogalmazta meg Rétvári Bence. Mint mondta, szeptember elejétől további négy-hat rendőr szolgál itt a Pest vármegyei rendőr-főkapitányság kötelékéből. Beszéde végén bizalmát fejezte ki, hogy a közös munka biztosítani fogja, hogy mindenki jobban, biztonságban érezze magát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.