Régi történetekről mesél a Duna Bakán is - KÉPEKKEL
Karácsonyi ajándékként érkezik Bakára a Vízsodorta históriák újabb négy epizódja. Már az utolsó simításokat végzik az egyenként nagyjából 20 perces filmeken az alkotók, Kósa Lőrinc és Zalka Lóránt. Az értékmentő filmek bemutatója december 22-én, pénteken lesz. A sorozat vetítése mindig hatalmas tömeget vonz, nemcsak a falubeliek jönnek el, hanem távolabbról is érkeznek, hiszen a keserédes vetítős esteknek már komoly rajongótábora is van. Túlzás nélkül állítható, hangulatuk egyszeri és megismételhetetlen.
Bakán, a közvetlenül a Duna mellett fekvő településen az alkotók több különlegességre is bukkantak a kutatómunka és a forgatások során. Kiderült, a kitelepítések idején a bakaiak egy része Villány mellé, Kisbudmérra került, meséli lapunknak Zalka Lóránt forgatókönyvíró. Elutaztak hát a mindössze 95 lelket számláló kis zsákfaluba, az egykori sváb településre is.
– Egy sírfelirat miatt mentünk, amelyen ez áll: „Itt nyugszik Istenben boldogult Darnay Illés és felesége Darnay Illésné, otthonától távol nyugodjon békében”. Meg is találtuk, és még két másik bakai házaspár sírját is felfedeztük. Az ottani polgármester elmesélte, mi fogadta az ide érkező felvidéki magyarokat, miközben a svábok nagy részét kiebrudalták a házaikból. Az egész dologra úgy derült fény, hogy forgatás közben Kovács Erzsi néni megjegyezte, hogy ő nem bakai, hanem Kisbudméron született 1950-ben. Édesapja és édesanyja a marhavagonban ismerkedett meg, amikor az állomásokon az állatokat etették és itatták.
Hazahozta a kisbudméri leányzót Bakára. És a sors úgy rendezte, hogy a házukkal szemben lévő ház volt az, ahonnan a nagyszüleit annak idején kitelepítették – meséli Lóránt a tőle megszokott átéléssel. És hozzáteszi, hogy épp a minap forgatták le a lakodalmi jelenetet.
Hárman az adatközlők közül – Mészáros Pista bácsi, Bukovszky István bácsi és Zsemlye Lajos bácsi – már nem fogják látni a filmeket, mert időközben eltávoztak. Az első beszélgetéseket ugyanis még 2019-ben rögzítették.
Bakán érzékeny téma a bősi vízerőmű, amely miatt sok házat lebontottak. A Dunáról szóló részben erről is esik szó. Felidézünk egy drámai eseményt is, amikor 1977-ben elvették egy hatgyermekes család házát, és ezt követően infarktusban meghalt a családapa. Belehalt, hogy az új házát „elvitte” az erőmű.
A bakai polgármester, Bertalan György mindenben segítette a forgatásokat. Ha kellett, beállt stábtagnak, de szerepet is vállalt a filmben. Ő a főszereplője annak a jelenetnek is, ami a faluban 1945. április 1-jén történt, mégpedig a templomban.
Lóránt szerint most, a forgatáskor vált világossá számukra, hogy nemcsak azok az emberek mennek el, akik még emlékeznek a múltra, de eltűnnek velük együtt az eszközeik, a használati tárgyaik, a régi ruházatuk, a kalapjaik. Valóban a 24. órában vagyunk, ha még értéket akarunk menteni. Elmondása szerint jelmezekkel teli autóval járt forgatni, de arra is volt példa, hogy saját cipőjét kölcsönözte a jelenetben az egyik fiúnak. A forgatások során az volt a szerencséjük, hogy sok gyereket megmozgattak, hiszen legtöbbjük Bősre jár iskolába, ahol az alkotók tanítanak.
Megemlíti azt is, hogy az operatőr, Lőrinc még feljebb tette a lécet, ami a képi világot illeti. Habár a jelenetekben a szereplők mind lelkes amatőrök, falubeliek, olykor már színészekhez illő alakítást nyújtanak. Lőrinc ugyanis kihozza belőlük a maximumot. Arra törekedtek most is, hogy minél több arc jelenjen meg a filmben a bakaiak közül. A gyerekek pedig soha nem tudják, kinek a történeteit játsszák el. Lehet, hogy éppen a saját dédszüleikét…
Az egyik epizódban a bakai kisbíró szerepét is kidomborítják, akinek főleg a vasárnapi mise után volt jelenése, mert akkor sokkal többen figyeltek arra, mit dobolt ki.
Az utolsó epizódba, zárásként, beraktak egy nagyon vidám történetet, amit Tükör Józsi bácsi mesélt el a szentantali gvárdiánról.
– Bakáról utaztak ketten a busszal, egyikük Tükör Titus, Józsi bácsi apja. Bacsfán pedig felszállt a gvárdián, az ottani szerzetesrend vezetője. A jól megtermett ember közvetlen közelükben ült le, mire Titus bácsi útitársa rögtön elkezdett mesélni egy történetet, amit kifejezetten a gvárdiánnak címzett. Azzal kezdte, hogy éjjel azt álmodta, meghalt. Először bekerült a mennyországba, ahol nem érezte jól magát, öregasszonyok és unalom fogadta. Utána megnézte a tisztítótüzet, ami már kicsit érdekesebbnek tűnt, de az se tetszett neki. Gondolta, megnézi a poklot is. Ott táncoló nők, nagy evészet, ivászat fogadta, csak egy baj volt, már nem volt hely. Az asztalnál már csak egyetlen üres szék maradt, amire kis híján lehuppant, amikor Lucifer rászólt, hogy oda ne üljél, mert az a szentantali gvárdiánnak a helye. Amikor ezt a nevezett a szomszéd ülésen meghallotta, kis híján kiesett a székből…
Megjelent a Magyar7 2023/50. számában.
