Rangos díjat nyert munkatársunk
Tomojka-Vojtko Béla, a hirek.sk bodrogközi- és ung-vidéki eseményeinek mozgóképes tudósítója, rangos elismerésben részesült.
Augusztus utolsó vasárnapján a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Tállya község, Szent László katolikus templomában Szarvas Péter atya áldotta meg az idei, 7. Kulturális Filmek Fesztiválja résztvevőit.
A fesztiválon a Kárpát-medencében, illetve a diaszpórában élő emberekről készült rövid filmek versenyezhettek, amelyek szereplői az adott helyi magyar közösségen belül őrzik, védik, továbbviszik a magyar kultúra értékeit, annak nemzeterősítő szerepét.
A zsüri elnöke Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmtendező, tagjai Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA tagja, Kozári Réka, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője voltak. A díjátadás előtt Bényi Ildikó felolvasta Dr.Gulyás Gergely Magyarország Miniszterelnökségét vezető miniszter védnöki köszöntőjét.
A közönség előzsűrizése alapján az idei fesztiválra készült 3 filmjéből, munkatársunk, Tomojka-Vojtko Béla 2 alkotása (Fohász a pokol kapujában és a VégRendelet) is bejutott a döntőbe. A KESMA által felajánlott 800 ezer forintos legjobb operatőrnek járó különdíjat Dr.Szabó László, a Mediaworks Hungary Zrt. Vezérigazgatója adta át az alkotónak.
Az elmúlt évben a filmed, az ÖnArckép kapott egy különdíjat. Idén pedig operatőrként ismertek el. Miben volt más a két évfolyam?
Eddigi tapasztalataim szerint a zsűri általában három díjjal szokta jutalmazni az általuk legjobbnak vélt filmeket. Ezen kívül a legnagyobb nézettséggel bíró alkotásnak szokták odatélni a közönségdíjat. Nem igazán emlékszem, hogy lett volna külön tematikus díj kategória, annál inkább meglepődtem, amikor meghallottam a nevem. Nagyon meghatódtam. Nyilván azért is, mert a tavalyi, postán megküldött különdíjhoz képest most ott álltam szemtől-szembe a magyar filmszakma két rangos egyéniségével. A döntőbe jutott két filmem képi világának megoldásait épp ők látták arra méltónak, hogy a legjobb operatőrként jelöljenek meg. Ez számomra a 15 éves munkásságom elismerését és annak visszaigazolását jelenti, hogy jó úton járok.
Mi vezet oda, hogy az operatőr egyéni stílusban tudja láttatni azt, amit szeretne?
Az operatőri munka szerintem eleve kreatív tevékenység, legalábbis én mindenképp annak érzem. Ki lehet benne bontakozni, feltéve, ha merünk. Lehet, hogy az én „titkom“ épp ez a már-már gyerekes merészségem, a pajkosságom, a kíváncsiságom, a nyitottságom, az, hogy néha szeretem akár a saját magam határait is feszegetni. Nyilván más a meglátásom, más szemszögből forgatom le ugyanazokat a jeleneteket, részeket, mint más, ezek talán eleve alapvető sajátosságok. Igyekszem zsánerfüggetlenül dolgozni, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindig azonos megközelítéssel állok hozzá minden munkámhoz. Legyen szó híradós közvetítésről vagy magazinműsorról, egy kis plusz kreativitást szeretek mindenbe belecsempészni. Nekem ez nem a tanult szakmám, nem kizárt, hogy akár előnyömre is szolgál, annak ellenére, hogy bármikor is tudatosítottam volna. Lehet, éppen azért tudok és merek ösztönösen, belső érzésből vezérelten szabadon dolgozni, alkotni, mert nem feszítenek szét a szakma tanult szabályai. Ezen így mélyebben nem szoktam gondolkodni, inkább csak csinálom, amit imádok.
Ezek szerint nem is tudsz tanáccsal ellátni hasonló babérokra törő filmeseket?
Tanács helyett inkább kívánom mindenkinek, hogy munkássága során legalább egyszer legyen része hasonló elismerésben. Mindig is hittem abban, hogy ha töretlenül, becsülettel, alázattal és kitartással, szívvel-lélekkel végzem a munkám, akkor az idővel meghozza gyümölcsét. Arra bíztatnék mindenkit, hogy nem kell elcsüggedni, ha egy versenyre való benevezés nem jár azonnali sikerrel. Ez nem jelenti azt, hogy idővel mindez nem változhat. Ha az ember kitartóan, odafigyeléssel dolgozik és érdekli az, amit csinál, előbb vagy utóbb kialakul a saját kézjegye, amit valaki értékelni fog.
Vannak a műfajának megszabott keretei, amivel esetleg meg kell küzdened?
Vannak keretek, de úgy mondanám, hogy ezek azért nincsenek vasbetonból, sok mindent meg tudok oldani azokon belül. Voltak már olyan munkáim, amelyek súrolták az elfogadás határait. Pontosan a képi világban mutatkozik meg számomra ez a bizonyos keret. Talán valahogy úgy tudnám ezt érzékeltetni: ha vagyunk 10-en, akkor 10 különböző módon értelmezzük magukat a kereteket is. Valaki épp csak megoldja az adott feladatot, egyszerűen, sablonosan. Valaki dupla energiát ad bele, vagy egy különleges kameraállást. Nem szoktam túlzásokba esni, ami talán abban nyilvánul meg, hogy az eltelt idő alatt már megtanultam, hogy a digitális eszközökkel is érdemes ésszerűen bánnom. Nem pazarlom már az időm felesleges vágóképekre.
Akad olyan példakép, akinek munkásságát csodálod?
Lehet, hogy meglepő lesz válaszom, de senki konkrétat nem tudnék megnevezni. Arra természetesen van példa, hogy filmet nézve egy-egy képi megoldásra rácsodálkozom, de talán ennyi. Nem szoktam ezeket megjegyezni és alkalmazni, eszembe sem jutna valakit utánozni. Engem a hétköznapok is képesek inspirálni.
Mi jelentene számodra egy igazán nagy kihívást?
Nagyon szeretem csinálni ezt a híradós-dokumentarista műfajt, amiben több, mint 15 éve dolgozom, ebből 10 éve a feleségemmel, Tomojka Tündével vagyunk egy alkotói páros. Különösebb nagy álmaim, vágyaim nincsenek, de azért egy játékfilmben szívesen kipróbálnám magam. Az olyan újdonság lenne, amibe szívesen belefolynék. Reálisan nézve, vidéken élve elég messze vagyunk az ilyen történésektől, ezért nem is foglalkozom a témával. Épp csak érdekesség szintjén játszom el a gondolattal. Végtére is egy nagy stábbal, filmes közegben dolgozni eleve új tapasztalat lenne, más, mint a megszokott kerékvágás.
Tizenöt év operatőri munka ugyanabban a zsánerben nem unalmas, sablonos?
Ezt a sztereotípiát nem osztom. Számomra soha nincs két egyforma feladat. Még ha egy hónapban 5 kiállítás megnyitójáról kérnek is tudósítást, soha nincs két egyforma helyzet, fényszög. Mindig tudok sablonok nélkül, úgy megközelíteni bármit az adott szituációban, mintha először látnám azt. Soha nem éreztem az elfásultság vagy a kiégés veszélyét. Minden esetben új lapot nyitok, minden addigit kiradírozok, így nincs is, ami befolyásolhatna. Szeretem, amit csinálok. Minden egyes helyszínre, teljesen mindegy, hogy éppen mikor, egyforma lelkesedéssel indulok forgatni. A dolgok monoton részét, mint például a felvett anyag bejátszása, egyszerűen elfogadtam és megszoktam. A „nem szeretem“ kategóriás forgatási várakozást pedig jó ideje kreatívan kitöltöm hasznos tevékenységgel, így olyan, mintha nem is lenne.
Médiacsaládunk nevében szívből gratulálunk az elismeréshez!
