2023. május 29., 13:13

Pünkösdi búcsú Cigléden, a remeték is visszatértek - KÉPEKKEL

A régi búcsúk hangulatát idéző, modern formában megvalósult pünkösdi búcsú rengeteg embert vonzott. A Kürt községhez tartozó kegyhely rég nem látott ekkora tömeget. Járt a kisvonat, a szentmise és szentségimádás mellett gyerekfoglalkozások, ifjúsági program, versenyek, ebéd, lángos, kürtöskalács, kegytárgyárusok várták a hívőket. És természetesen a nagyszerű Hajnalvándor együttes.

ciglédi búcsú
Galéria
+16 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

Több csoport is gyalog indult a kegyhelyre, a Kürt-Szőgyén tanösvényen mintegy harmincan, de érkeztek gyalogos csoportok szinte minden környékbeli településről.

ciglédi búcsú
Fotó:  Bokor Klára

A szabadtéri szentmisét a helyi lelkiatya Ďurás Márk celebrálta. Ő és segítői álmodták meg a búcsú ezen formáját, hogy emlékezetes maradjon úgy a felnőttek, mind a gyerekek számára.

Mivel a kegyhelyen éltek pálos remeték, ez ünnepi alkalomra az atya beszerezte a nyitrai püspökségről a zobori szent remeték – Szórád-András és Benedek – ereklyéit, amelyek most már a kürti egyházközség tulajdonába kerültek. Hangsúlyozta, fontos a remete lelkület. Minden nap legyen idő és hely, ahova vissza tudunk vonulni. Olyan béke töltsön el, amilyet ez a hely őriz.

ciglédi búcsú
Hajnalvándor együttes
Fotó:  Bokor Klára

A zenés szentségimádás a Hajnalvándor együttessel különös kegyelmeket közvetített. A családok piknikeztek, játszottak, a napocska hétágra sütött.

A délután folyamán gazdára talált az elektromos roller is. Sándor Ferike, Pepes Sanyi bácsi dédunokája a Hajnalvándor kis hegedűse kaphatta meg, aki összegyűjtötte az összes pecsétet a kincskereső játékban. A búcsú szentségi áldással zárult.

ciglédi búcsú
Ďurás Márk atya celebrálta a kültéri szentmisét
Fotó:  Bokor Klára
ciglédi búcsú
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.