Pro Urbe-díjas a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász
Dunaszerdahelyen már hagyománynak számít, hogy a város rangos elismeréseit egy ünnepélyes gálaműsor kíséretében a Szent György-napok keretében adják át a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében. Idén többek között a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász is Pro Urbe-díjban részesült.
Az elismerést a rászorultak önzetlen segítéséért, a város lakosainak javára végzett humanitárius tevékenységéért, a két évtizedes sokrétű aktív munkálkodás elismeréseként nyújtották át a jelenleg tíz tagot számláló Dunaszerdahelyi Plébániai Karitásznak. Az egyházi karitatív szervezet képviseletében Bozay Krisztián katolikus esperesplébános vette át a díjat, aki kifejtette, hogy az érdem azoké, akik csöndesen, nagy szorgalommal végzik hétről hétre ezt a szolgálatot immár húsz éve, és sajnos vannak olyanok is, akik már nem lehetnek velünk.
Bugár György városi önkormányzati képviselő a kezdetek óta vezetője és motorja a helyi karitásznak. A történet úgy kezdődött, hogy 20 évvel ezelőtt a katolikus egyházközség néhány tagja gyűjtést szervezett nehéz sorsú családok megsegítésére.
– A gondolat az egyházi iskola hitoktatójától, Kollár Máriától származott, aki akkor az egyházközség legaktívabb tagja volt, és aki sajnos már nincs közöttünk. Marika 2005 májusában azzal keresett meg, hogy segítsek neki újraéleszteni a Ferences Világi Rendet Dunaszerdahelyen, amelynek akkoriban már csak három idős, fekvőbeteg asszony volt a tagja. Ha ugyanis a rend feloszlik, akkor a ferences regula szerint a maradék tagoknak a legközelebbi rendbe kell betagozódniuk, az viszont Pozsonyban van. Arra gondoltam, hogy a ferences lelkület elsősorban a szegényeken, elesetteken próbál segíteni, és akkor jó lenne ténylegesen is tenni valamit értük – fejtette ki Bugár György, akinek akkor a civil szférában már komoly szervezői tapasztalatai voltak, és a mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy közösséget szervezni csak kitűzött feladatokkal, és az azokat teljesítendő tevékeny munkával lehet. A szó szót követett, a képviselő bejelentette az akkori polgármesternek és a hivatalban lévő plébánosnak, Kiss Róbertnek, hogy mint egyházközség, szeretnének segíteni a rászorulókon, és engedélyezzék működésüket. Mindketten beleegyeztek.
2015-ben úgy gondoltuk, hogy ünnepeljük meg a megalakulásunk tízéves évfordulóját, amelyre meghívtuk a Nagyszombati Érseki Karitász frissen kinevezett igazgatóját, Miroslav Dzurechet, akivel aztán szinte napi munkakapcsolatba kerültünk. Megismerve a munkánkat 2016-ban előterjesztette az érseknek, hogy hivatalosan meg kellene alapítani a Karitászt. Ennek hatására a nagyszombati érsek 2016. december 15-én az 1. számú dekrétummal megalapította a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitászt, azaz a megyében mi voltunk az első ilyen szervezet. Azóta hivatalosan nagyjából egy tucat, nem hivatalosan pedig mintegy 30 karitász működik megyei szinten.
A dunaszerdahelyi hajléktalanszállót Bugár György és Hájos Zoltán polgármester hozta létre 15 évvel ezelőtt. Először a Karitász felállított egy katonai sátrat, amelyben élelemmel látták el a hajléktalanokat, majd később már szállást is kínáltak nekik.
Bugár Györgynek feltűnt, hogy a vasútállomás melletti állami tulajdonban lévő vasutas szálló évek óta üresen áll. Nagy nehézségek árán ideiglenes engedéllyel az épületben végül is sikerült megnyitni a már hagyományos értelemben vett hajléktalanszállót, ahol több szolgáltatást is tudnak majd nyújtani a rászorulóknak. Tavasztól őszig az esti órákban nyit ki és reggel bezár, télen, a fagyok beálltával azonban 24 órán át működik egy portással és egy ügyeletessel. Az épületben a higiéniai szabályokat betartva huzamosabb ideig egyszerre 12-en tartózkodhatnak, és bizony nem egyszer volt már telt ház.
Tavalyelőttig még érkeztek állami élelmiszer-segélycsomagok a Munkaügyi Minisztériumtól és a Karitász osztotta szét. Ez 150-180 család számára volt elegendő. Mivel ezt a támogatást a kormány tavaly megszakította, így már csak 70-80 családot tudnak ellátni.
A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász nemcsak magánadományokat rendszerez és oszt szét a rászorulók között, hanem kapcsolatban van az üzletláncokkal is. Három szervezett gyűjtést rendez egy évben, tavasszal, ősszel, illetve adventkor. Elsősorban tartós élelmiszert és tisztálkodási cikkeket várnak, mert azokra mindig szükség van, de természetesen jó állapotban lévő ruhákat és játékokat is elfogadnak.
Ki gondolná, hogy nagyobb számban vannak az olyan jelentkezők, akik igazából nem szorulnak rá a segélyekre, csak próbálkoznak. Mondjuk ki: csalók. Sajnos eleinte az önkéntesnek eszébe se jut, hogy ezzel számolnia kell. Bugár György elmondása alapján azonban megtalálták a módját annak, hogy ezeket kiszűrjék, és csak az kapjon adományokat, akinek tényleg szüksége van rá.
Második éve médiacsaládunk munkatársa, Somogyi Szilárd is a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász tagja. Mint mondta, már jó ideje érlelődött benne a gondolat, hogy amennyiben van rá lehetősége az embernek, valamit vissza kell adnia a társadalomnak.
– Amikor ezt eldöntöttem magamban, nem volt előttem semmilyen konkrét szervezet képe vagy logója. Azt gondoltam, hogy amit elsőként meglátok, mondjuk egy önkéntes szervezet hirdetését, akkor oda fogok jelentkezni. A Dunaszerdahelyi Hírnökben éppen akkor azt olvastam, hogy a plébániai karitász önkénteseket keres. Felhívtam őket, tudtam, hogy Bugár Gyuri a vezetőjük. Ő vette fel a telefont, én meg csatlakoztam hozzájuk. Nagyon kedves embereket ismertem meg, vagyis nagyon rövid idő alatt meg is találtam azt a szervezetet, ahol elkezdhettem ezt a munkát.
Szilárd a dunaszerdahelyi központban rakodik, s ha kell, fogadja a rászorulókat.
– Engem mindig nagy örömmel tölt el, ha például jön egy idős néni, és tudunk neki adni valamit, amit hálásan megköszön. Kívánom mindenkinek azt a pozitív érzést, amikor valakinek örömöt tud szerezni egy kis segítséggel. Szerintem így lehetnek ezzel az adományozók is, akiken szintén látom ezt. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz elég adományozó, és lesznek olyanok, akik azt adják, amire a legnagyobb szükség van. Tartós élelmiszerre, drogériai cikkekre, de jól jön a játék meg az édesség is, hiszen a rászorulók közül sokan gyerekeket is nevelnek, és ilyenkor az ember abba a táskába azért belecsúsztat egy maréknyi édességet, meg egy kis játékot, hogy számukra is legyen egy pici plusz öröm.
Megjelent a Magyar7 2025/18. számában.
