2020. június 28., 10:40

Pozsonyban rendőrökre támadt egy 26 éves füleki férfi

Az eset még szombaton, a pozsonyi belvárosban történt. A gyanú szerint a zavart férfi nem csak a két rendőrre, hanem kicsivel korábban két járókelőre, két nőre is rátámadt.

A pozsonyi Hviezdoslav tér.
Fotó: PZ FB

A poszonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője, Lucia Mihalíková elmondta, a két rendőrt szombaton délelőtt, azt követően küldték a Hviezdoslav térre, hogy bejelentést kaptak, egy ismeretlen két járókelőre támadt. 

A személyleírás alapján könnyen azonosították a férfit, akit felszólítottak, igazolja személyazonosságát, amelyet az elutasított, ráadásul nem volt hajlandó együttműködni az intézkedő rendőrökkel. Igazoltatás közben hirtelen rátámadt a rendőrökre, egyiküket a földre lökte, majd megpróbált elfutni. A rendőrök azonban lefogták a támadót, majd a legközelebbi rendőrörsre szállították.

Kiderült, a férfinek már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, éppen egy hasonló ügy miatt. 

Az elkövetőnek most garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt kell bíróság elé állnia, a vizsgálótiszt már javasolta is előzetes letartóztatásba való helyezését. Ha bűnössége bizonyítást nyer, háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.