Pozsonyban ismét a Priorban vásárolhatunk - KÉPEKKEL
Szeptember 24-én Pozsony-Óvárosban 14 új gasztronómiai létesítmény nyílt meg a Kő-téren található ikonikus áruházban, amely egyben visszatért eredeti, Prior elnevezéséhez.

A Kő-téren található MY áruházat még 2019 januárjában vásárolta meg George Trabelssie zsolnai üzletember, aki már a kezdetektől fogva nem titkolta, hogy az épülettel nagy tervei vannak.
A gasztronómiai létesítmények megnyitásán részt vett Pozsony-Óváros polgármestere, Zuzana Aufrichtová is.
– mondta Aufrichtová az egykori Prior épületével kapcsolatban.
A polgármesternő értékelte azt a tény, hogy az áruház új tulajdonosa úgy döntött, visszatér az épület régi elnevezéséhez, ahogy azt is, Trabelssie nem akar az épület külsején változtatásokat végezni, és meghagyja azt eredeti formájában.
– nyilatkozta Trabelssie az étkezőhely megnyitásával kapcsolatban. Kiemelte, a kezdetektől fogva figyelembe vették a város és annak lakóinak véleményét, hogy a projekt a lehető legnagyobb mértékben kielégítse a lakosság igényeit.
„Az étkezőhely 14 gasztronómiai létesítménnyel rendelkezik, amely körülbelül 500 fő befogadására képes. Egy hónap alatt teljes egészében megnyílik, a mai napon annak 80%-ka nyílt meg” – árulta el Trabelssie.
A szándékuk az, hogy az étkezőhely különböző nemzeti konyhák változatos ételeit kínálja a vendégeknek. A pozsonyi Priorban így szlovák, portugál, indiai, vietnámi, kínai, iráni, izraeli, közel-keleti és további más ízvilágot kóstolhatunk meg.
Trabelssie elárulta, hogy az épület külsején nem szeretnének változtatni, ugyanakkor a kültérben kávézókat és teraszokat szeretnének kialakítani, hogy a látogatók már az épületbe való belépés előtt kellemes környezetben érezhessék magukat.
Az épület földszintjén egy kiállítás is megtekinthető, amely az eredeti Prior létrejötték mutatja be, kiegészítve a 60-as és 70-es évekből származó korabeli tárgyakkal.
A pozsonyi Prior áruházat 1968. november 20-án nyitották meg az akkori Kijevi téren (ma Kő tér/Kamenné námestie). Az első ilyen típusú bevásárlóközpontnak számított Csehszlovákiában, amely elegendő árut biztosított a lakosság számára.
Már a megnyitás első napján 5,4 millió csehszlovák korona bevételt számoltak. A legnagyobb érdeklődés a méter- és háztartási textíliák, illetve a televíziókészülékek iránt volt.
A pozsonyi Prior akkoriban a legnagyobb áruháznak számított Szlovákiában. Az épület terveit Ivan Matušík építészmérnök készítette. Az áruház egyik extra újdonsága volt, hogy mozgólépcsőkkel volt felszerelve, amelyek óránként hatezer embert voltak képesek szállítani.
