Pörköltillat a Hosszúgyűrön
Főzőversenyt rendeztek a hétvégén, Martoson, a Hosszúgyűr réten. Tavaszi családi napjukat elvitte a koronavírus, falunap sem lesz. Erdélyi Zoltán alpolgármester szerint itt volt az ideje egy közösségi rendezvénynek. Jómaga egy hónappal ezelőtt felhasogatta a tűzifát, a Jakab család ajándékát Jakab Csaba és Kiss Gábor segítségével, minden csapat kapott két és fél kiló disznóhúst. Sült hát a hagyma, fonnyadt a parika, a paradicsom, és titkos fűszereket is bevetettek az induló 17 csapat tagjai a 8. Martosi Főzőversenyen. „Élvezd az illatát, ez a szabadság”. Bömbölte a hangfalakban laptopról egy zenekar. Elindultunk az illatok után.
„Ez a pörkölt régi nagymama recept szerint készült, kedveském! – mosolygott Gyűrösiné Marika a helyi szépkorúak Csipet-Csapata sátra mögött, majd némi unszolásra belekezdett.
– árulta el.
Amíg főtt a pörkölt, György János helyi autószerelő, a marcelházai Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub bemutatóját nézte. – „Rendszeresen eljövünk a főzőversenyre, gyakran együtt van a társaságunk. A pörköltünkbe tettünk hagymát, paradicsomot, paprikát, szalonnát, fokhagymát és zellerzöldet. A húst egy kis köménymaggal megpirítottuk, és felöntöttük vízzel. Közben a jó hangulathoz sör, bor, pálinka jöttek sorban. Amíg rotyog a pörkölt, eljöttem egy kicsit íjazni” – sorolta.
Szintén az íjászokra volt kíváncsi egy másik martosi fiatalember, a szakácsnak kitanult, de kövezőként dolgozó Tóth René is.„Több főzőversenyen indultunk már, kisebb-nagyobb sikerrel” – mesélte, amikor mellé léptem. – „Nem mindig tudtuk befejezni a gulyást, mert a végére ››betintáztunk‹‹. Szeretem a szabadságot. Azt mondom az ember úgy nézzen ki és aszerint viselkedjen, ahogy neki jó. A lelki béke megfizethetetlen”.
Több helyről jöttek csapatok, hogy új ízekkel etessék a zsűrit. Említette is Nagy Gábor magyarországi vendéglátós, több étterem tulajdonosa, a zsűri tagja, hogy újító irányt mutattak a pörköltek, és találkozott néhány egészen újszerű fűszerezéssel is.
„Vissza kellett mennünk Perbetére, mert otthon felejtettük a csodafűszerünket” – nevetett Malatinsky Dominik a perbetei Margaret mazsorett és táncklub tagja. –„ Bementem egy láda sörért, letettem a táskát, hogy ki tudjam vinni a sört, és ott maradt a fűszer. Írtak sms-t a boltból, hogy ott felejtettük a táskát a bevásárlással. Csodafűszer nélkül pedig neki sem álltunk a főzésnek!”
„Mangalicazsírral kezdtünk, háromféle hagymával bolondítottuk meg. Nem vizet használunk, hanem csontlét, amit már tegnap kifőztünk. Huszonöt literes a bogrács, alig van a negyedében pörköt, de éppen az a lényeg, hogy a saját szaftjában pörkölődjön, és minél nagyobb felületen osztódjon szét bográcsban. Ráadásul tarhonyát adunk mellé, amit nem olajjal, hanem disznózsírral készítettünk, ezáltal sokkal krémesebb” – osztotta meg a vágfüzesi főzőcsapat trükkjeit Hegedűs Norbert villanyszerelő, aki saját bevallása szerint már napokkal a főzőversenyek előtt az internetet bújja, tippet, trükköt, tanácsot kutatva.
A komáromi Helios Fotóklub tagsága társuk, a martosi Sedliak Pál meghívásra érkezett a Hosszúgyűrre , rendhagyó fotópiknikre. „Alig vártuk, hogy itt legyünk! Esténként mindig főzök valamit a családnak. Most ezzel a pörkölttel próbálkoztunk a fotós társaimmal, és a fotóinkat sem hagytuk otthon, rendeztünk egy mini szabadtéri kiállítás. Aki éppen nem fotózott, a bogrács körül segédkezett. Bort nem tettem bele, az sertéspörköltbe nem való. Uborkasalátával tettük az ételt a tisztelt zsűri elé. Számunkra fontosabb az együttlét, nagy beszélgetésekkel, mint a verseny. Jól érezzük magunkat jó barátainkkal” – tudatta Csontos István vállalkozó.
Ennivaló dalt hozott Martrosra a két éve alakult budapesti Napocska gyermekzenekar, Kovács Attila zenész, énekes és Fábián Niki énekesnő megérkezésük után pillanatokkal már kofoláztak.
– fogta rövidre az énekesnő. Bernáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház tagja volt az esemény házigazdája: műsort vezetett, énekelt, zsűrizett. – „Jártam nemzetközi kakasfőző-versenyen, lecsó- és csülökfesztiválon, böllérfesztiválon. Lassan nem lesz olyan étel, aminek a fesztiválját ne vezettem volna műsorvezetőként. Csodálatos, hogy a gasztronómiában olyan ízvilágot lehet teremteni, kinyílnak az ember ízlelőbimbói, hogy ilyet még nem kóstoltam, nem ettem. Eleinte érdekes volt, hogy egy színész fog zsűrizni. A gyomrom bírta, de mindig is óvatos voltam” – vallotta be a színművész, aki egy könnyű nyári receptjét sem rejtette véka alá. – „Veszünk egy almát, meghámozzuk, kiszedjük a közepét, rakunk bele csokoládét, begöngyöljük egy levelestésztába, bepörgetjük vaníliás cukorba, bekenjük tojással, megsütjük. Amikor felvágjuk az almát, és kicsurog a csokoládé, hmm, isteni!”
Amíg a zsűri – amelyben Keszeg István polgármesterét helyét annak hivatali kötelességei miatt Erdélyi Zoltán alpolgármester vette át – a kóstolgatta az ételeket, a helyi Sziget Polgári Társulás két bográcsához szegődtem, Redecky Gyula martoi szakács mellé, aki Ógyallán, a városházán főz. A környéken mindenki őt hívja bográcsozni. Tizenkét éve főz, lassan ezer gulyásnál és pörköltnél tart.
Sört használtam ehhez a pörkölthöz. Gyorsabban puhította a húst, mint a bor, és egy kicsit savanykásabb íze lett. A magam készítette fűszerkeverékkel ízesítettem, ám annak titkos az összetétele” – magyarázta a 32 éves szakács, aki 36 éves korától minden környékbeli bográcsozáson főz. „Csak annyit mondok az érdeklődőknek, húst és krumplit hozzatok, a többit megoldom. Örülök, hogy a fiatalok már tanulnak, lesz kinek átadni a stafétát. Nagy álmom, hogy valamikor majd a főzőverseny zsűrijének ülhessek” – sóhajtott.
Késő délután ismertették az eredményeket. A legszebb tálalásért a MartBari csapat kapta a különdíjat.
– sorolta Holec Ákos. „A főzőverseny után maradunk a placcon, vagy Csabáéknál folytatjuk a bulit. Nem élr véget azzal, hogy megfőztük a lényeget és megettük, utána is marad a jókedv” – tette hozzá Páldi Ádám.
Határtalan volt az öröm a győztes csapat, a magyarországi Nemzeti Szakértő Kukató Központ sátrában. –„Ötödik éve vagyok itt. Tavaly elvittük a legszebb tálalásért járó különdíjat a kakaspörkölt főző versenyről. Az idén pedig feltettük a koronát 47 éves létemre a fejem tetejére – nyilatkozta Rogácsi Balázs, a szakács.
Tóth István tűzmester elárulta titkukat. – „:Azt mondtuk, hogy sertéspörköltet mindenki tud főzni, maximum egy-két variáció lehet, az mondtuk, a körettel lehet kitűnni a többiek közül. És akkor azt mondta a párom, hogy akkor legyen egy cukkinis palacsinta. Cukkini van benne, sárgarépa, házilag eltett medvehagyma és fokhagyma, mindehhez tojást adunk és lisztet. A helyszínen kevertük ki a hozzávalókat, itt sütöttük ki faszénen, tárcsán, majd csináltunk belőle egy tölcsért, amibe betettük a Balu által készített csülkös, körmös sertéspörköltet. – Annak idején a nagyfiunk barátnőjétől kaptuk a receptet, az ő édesapja készítette először. Nyolc éve készítem én is. Ennyire még még nem készültem rá, hogy medvehagyma meg ilyenek. Két héttel ezelőtt tartottunk egy főpróbát otthon, Márkón, Veszprém mellett. A győzelem nagy öröm. Tavaly voltunk először, az idén nagyon készültünk, hogy jövünk. Nagy boldogság, hogy megnyertük” – ragyogott Tóth Mónika szeme.
– fogalmazott búcsúzóul Leiner Norbert a győztes csapat karmestere.