2025. április 16., 15:36

Politikai vita miatt halhatott meg egy férfi Trencsén közelében

Egy szomszédok közötti, politikáról szóló vita brutális erőszakba torkollott a Trencsén melletti Felsőszernye (Horné Srnie) községben, amelynek eredményeként egy 57 éves férfi életét vesztette.

Rendőrség
Fotó: Pozsonyi rendőrség hivatalos Facebook-oldala

Az incidens március utolsó hétvégéjén történt, és a hatóságok szerint az alkohol is szerepet játszott a történtekben. Egy 66 éves nyugdíjas férfi rátámadt 57 éves szomszédjára, aki a támadás következtében súlyos fejsérülést szenvedett. Az áldozatot kritikus állapotban szállították kórházba, ám néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

A helyiek szerint a két férfi régóta ismerte egymást. A politikai nézetkülönbségekről folytatott beszélgetésük azonban heves vitává fajult, majd kegyetlen tettlegességbe csapott át.

A támadás olyan intenzitású volt, hogy az áldozat eszméletét vesztette”

– közölte Petra Klenková, a trencséni rendőrség szóvivője.

A Kerületi Ügyészség szerint a vita odáig fajult, hogy a támadó megfojtotta szomszédját, méghozzá az áldozat saját pulóverével. A vádak szerint az elkövető még egy kalapáccsal vagy kővel is megpróbálta megölni a férfit. Az elkövető később azt állította, csak akkor döbbent rá tettére, amikor észrevette, hogy szomszédja már nem mozdul. Ekkor hívta a mentőket.

A 66 éves férfit a rendőrség gyilkossági kísérlet vádjával tartóztatta le. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását, mivel fennállt a veszélye annak, hogy folytatná a bűncselekményt. A férfi 15-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Az áldozat halála miatt valószínű, hogy az ügyet átminősítik, ami még súlyosabb büntetést vonhat maga után.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.