Petőfi szabadságeszménye
A 25. Mécs László Szabadegyetem második napján számos érdekes előadás várta a táborozókat, köztük Takaró Mihály irodalomtörténész beszélt Petőfi Sándorról és az ő szabadságeszményéről.
Az idei Mécs László Szabadegyetem ezzel az előadással emlékezik Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára. Takaró Mihály irodalomtörténész kiemelte, nincs még egy olyan magyar költő vagy író, aki ennyire foglalkoztatná a mai embereket, mint Petőfi, mégpedig azért, mert nem avul. Ma is jól olvasható, emellett megszólítja a fiatal generációt is, azért, mert bár 26 évesen hal meg, de mindig érezzük benne a vásott kölyköt, az ifjú zsenit.
Mint mondta, Petőfi számára, származása ellenére, a magyarság magától értetődő.
– mondta.
A harc, a küzdelem teheti, teszi vonzóvá ma is Petőfit, aki ezt a küzdelmet testesíti meg egész életében. Ez mutatkozik meg János vitéz esetében is, akinek a sorsa nehéz, de nem adja fel a küzdelmet. „Az ember megérzi, hogy a küzdelem nem rossz dolog, hanem az élet lényege. Erről ír a reformkor két nagyja, Vörösmarty és Kölcsey is” – mondta.
Petőfi, a szabadság és szerelem költője, és ebből az előbbi az izgalmasabb. Ismert sorai, „szabadság, szerelem, e kettő kell nekem”, nem írják le teljesen, szabadságeszménye ennél sokkal bonyolultabb, és nem egysíkú, nem egyforma egész életében, hanem jelentősen megváltozik 1849-re. Gyermekkorában csak egy álom számára a szabadság, 1846 és 1848 között radikalizálódik ez a szabadságeszmény, benne van az anarchizmus felé való fordulás, benne van az 1848-as, klasszikus szabadságeszme, amit ő maga fogalmaz meg, és végül 1849-re, tapasztalatai miatt ismét megváltozik.
Szabadságeszménye 1846 tavaszán válik konkréttá, a Levél Várady Antalhoz című versében, ekkor ír róla konkrétan. Ez fejlődik folyamatosan tovább 1848-ig – ebben az időszakban naplójában, leveleiben például gyakran írja, hogy mindennapi olvasmánya a francia forradalmak története –, aztán jut el egészen az anarchizmusig Az apostolban.
1848 májusának végén felteszi a kérdést, mit tegyen az ember, ha harcolni akar, de tudja, hogy nem győzhet? Ugyanebben az időben írja a Fekete-piros dalt: „Fessük zászlainkat fekete-pirosra, mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.” Úgy érzi, a forradalom megrekedt, mert az emberek békességet akanak, csak ezt az ellenfeleink is tudják, gyülekeznek és el fognak pusztítani bennünket – mutatott rá Takaró Mihály.
Hozzátette, Petőfi nemzeti sorskérdésként tekint mindenre, bármit ír, abban ez ott van. Hozzá hasonlóan a magyar költészet színe-javát foglalkoztatja a gondolat, hogy mi lesz velünk. A nagy nemzetek költészete viszont nemzeti sorskérdésekkel nem foglalkozik, ez nekik nem téma, mert nem jutottak soha a pusztulás kapujába. A magyar költészet háromszáz év óta a nemzeti megmaradásról szól mint sorskérdésről, erről ír Vörösmarty, Kölcsey, Berzsenyi Dániel vagy Ady. „Van a mi népünkben valami hihetetlen megmaradási ösztön, de csak akkor, amikor harcolni, küzdeni kell” – mondta.
1849-re Petőfi szabadságeszménye arra redukálódik, hogy a szabadságküzdelem önmagában is jó, csak azért, hogy szabadság legyen. Hogy ez milyen, meddig tart, hogyan, hol vannak a partjai, ezt Petőfi a végén már nem mondja meg. 1849-re tapasztalatai miatt már nincsennek illúziói, arra jut, hogy messzire kerültünk a világszabadságtól. Addigra már senki nem küzd, csak mi, magyarok, Európa csendes, újra csendes.
Ismét visszaköszön az a gondolat, hogy harcolni, küzdeni kell, akkor is, ha tudjuk, hogy nem győzhetünk, amikor már teljesen reménytelen a helyzet. „Petőfi olyan dilemmákat fogalmazott meg 26 éves korában, amire az ember általában idős korában jön rá, ha egyáltalán rájön” – mondta Takaró Mihály. „Azt kívánom nektek, hogy erről a harcról életetek utolsó pillanatáig ne mondjatok le, a küzdelmet akkor is szépnek lássátok, amikor az mocskos és csúnya. Ha fel tudjuk vértezni magunkat ezzel az erővel, akkor már csak egy dolog hiányzik, hogy valami a reménytelenség ellenére is változzon, az Isten kegyelme. A hit a nem látott dolgok iránt való bizonyosság. Ha nem is látunk valamit, mégis bizonyos vagyunk benne, hogy van. Ha körülnézünk, nem látjuk, nem tapasztaljuk, ettől függetlenül hinnünk lehet, sőt, kell benne. Petőfi Sándor számomra ezt a dilemmát, ezt az eldöntött dilemmát megfogalmazó forradalmárt, zsenit, írót, apát, nagy magyart jelenti” – tette hozzá.
A nap során más érdekes programok és várták a táborlakókat. Popély Gyula történész Túszjátszmák – Magyarok Hitler szlovák mintaállamának fogságában címmel tartott előadást, Mihályi Molnár László író, költő, publicista pedig Kárpátalja elrablásáról adott elő.
Délután napmegfigyelés volt Čabala Tamás csillagásszal, majd ismét Takaró Mihály adott elő, ezúttal Madách Imréről, Regős Gábor közgazdász vázolta a magyar gazdaság kitörési pontjait, végül este az érdeklődők id. Béres József életéről tekinthettek meg egy filmet.
