2022. augusztus 19., 15:31

Párkányban garantáltan megtelik a szív, a lélek és minden borospohár!

Tegnap kezdetét vette az első ízben megrendezett, nagyszabású párkányi borfesztivál. A Borbolya névre keresztelt Duna-parti rendezvényen a borutca mellett kézműves vásár és igényes zenei produkciók várják az érdeklődőket.

Tegnap este
Fotó: Nászaly Gábor

Augusztus 18-20. között ismét élettel telik meg a párkányi volt kompkikötő. A Formás Polgári Társulás múlt héten még az underground zenei XII. fORMA fEST-et bonyolította ugyanitt, ezen a héten már a bor, a jazz, a swing és a népzene játsszák a főszerepet. A három nap során kilenc zenekar váltja egymást az impozáns panorámájú fesztiválszínpadon.

Borbolya borfeszt
Fotó:  Nászaly Gábor

Tegnap a felvidéki produkciók domináltak: a Jezzkets nevű helyi kötődésű jazz-formáció virtuóz koncertje után Szarka Gyula életműkoncertjében gyönyörködhettünk, majd a párkányi származású Mihályi Réka tündökölt a Borbolya színpadán Group’n’Swing nevű zenekarával.

Borbolya borfeszt
Fotó:  Nászaly Gábor

A borutcán régióbéli borászok kínálták ízletes termékeiket. Jelen van a helembai Világi Winery, a muzslai Zalaba Winery, a fűri Fyrmonia Organic Winery, a bátorkeszi Bóna Winery és Borvin Pincészet, a párkányi Drozdík Pincészet és a Geönczeöl Pince Garamkövesdről.

Péntektől nagyszabású kézműves vásár kíséri a koncerteket, az érdeklődők vagy húsz régióbéli kézműves portékáiból válogathatnak.

„A célunk mindezzel a helyi őstermelők és kézművesek támogatása, a helyi kincsek bemutatása és népszerűsítése” – mutatott rá Bokor Réka főszervező, a Formás Polgári Társulás elnöke. Ma, augusztus 19-én a Valami Swing táncoltat, majd latin-amerikai, vérpezsdítő dallamokkal a Los Orangutanes robbantja fel a színpadot. Az éjszakát a Nublao koncertje zárja.

A fesztivál utolsó napján – az államalapítás ünnepén – új kenyér szentelésre is sor kerül a Szövetség párkányi körzetének szervezésében. Az ünnepi műsort a régió néptánccsoportjainak előadása teszi igazán felemelővé, közreműködik a zselízi Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, a szalkai Rikkancsok Gyermek Néptáncegyüttes és a párkányi Pásztortűz Néptánccsoport. A folklórműsort a helyi Convertis cég nagylelkű támogatásával valósítják meg. Az ünnepségen beszédet mond Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere és Csenger Tibor, Nyitra megye alispánja. Az Új Kenyeret párkány szeretett esperese, Dr. Fóthy Zoltán áldja meg.

A zárónapon a Bajusz zenekar gyspy swinggel, a Locomotiv Revival Band az LGT örökzöldjeivel a Besh o droM pedig fergeteges világzenei koncertjével örvendeztet meg. Egy biztos: a helyi borokat kortyolgatva, az esztergomi bazilika és a Mária Valéria híd csodás panorámája utánozhatatlan atmoszférát ad majd az ingyenes rendezvénynek.

Borbolya borfeszt
Fotó:  Nászaly Gábor
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.