2023. január 6., 16:28

Óvatos költségvetés Besztercebánya megyében

Mozgalmasan telt az év utolsó hónapja Besztercebánya megye önkormányzatánál: megválasztották a megyei alelnököket, megkötötték a koalíciós szerződést, s még decemberben elfogadták a megye költségvetését a 2023-as évre.

A koalíciós szerződés aláírása Besztercebánya megyében
A koalíciós szerződés aláírása Besztercebánya megyében
Fotó: A szerző felvétele

A 2022–2026-os választási időszakban folytatott együttműködésről szóló koalíciós megállapodást Ondrej Lunter megyeelnök, valamint az egyes frakciók vezetői írták alá.

A széles koalíciót négy tömörülés alkotja, s a 49 tagú megyei testületből 45 képviselő csatlakozott hozzá. A függetlenek csoportjának 14 képviselője, a Srdcom v kraji (KDH, SaS, függetlenek) és a HLAS kraja elnevezésű frakcióknak 11-11 képviselője, míg a Szövetség pártnak 9 képviselője lesz a koalícióban. A Szövetség megyei frakciójának nevében Csúsz Péter írta alá az együttműködési szerződést. 

Megválasztották a megye négy alelnökét is, közülük egyet szintén a Szövetség ad. Juhász Péter lesz az egészségügyért felelős alelnök, míg Mikuláš Pál az oktatásért, a sportinfrastruktúráért és a foglalkoztatásért, Roman Malatinec a kultúráért, Ján Beljak a regionális fejlesztésért felelős alelnök.
Jó koalíciós szerződés

Csúsz Péter, a Szövetség megyei frakciójának elnöke elmondta, hogy jónak tartja a koalíciós szerződést, amelynek kidolgozásában a kezdetektől fogva részt vettek. 

Közös gondolatok kerültek bele, így hozzá tudtunk tenni számunkra fontos dolgokat is. Belekerült például az, hogy a megye oda fog figyelni az itt élő magyarokra és a többi nemzetiségre is. Belekerült az az általunk fontosnak tartott iskolaügyi kérdés, hogy egyfajta ösztöndíjrendszert dolgozzunk ki a diákok motiválására. Megemlítem az infrastrukturális fejlesztéseket is, az útfelújításokat, vagy az uniós források hatékonyabb felhasználását az új programozási időszakban, ezek mind-mind megfogalmazódtak és belekerültek a dokumentumba. Számunkra elfogadható a szerződés és azon fogunk dolgozni, hogy az abban foglaltakat meg is tudjuk valósítani"

– húzta alá Csúsz Péter, rámutatva, hogy az együttműködés nem új keletű, mivel a jelenlegi koalíció alapja a korábbi ciklusban is működő együttműködés, amelynek a Szövetség is tagja volt. 

Azért lettünk többen, mert az elmúlt öt év bebizonyította, hogy helyes a megkezdett út, és ezt megértették a választók is, így a folytatásra adták a voksukat. Tehát a megyéről kiszorult az ellenzék, és egy minden eddiginél szélesebb és erősebb koalíció kezdheti meg a működését"

– tette hozzá a Szövetség megyei frakciójának elnöke.

Kevesebb jut a megyének

A költségvetés elfogadását ugyanakkor nehéz tárgyalások előzték meg, de végül minden jelen lévő képviselő megszavazta azt, jelezve, hogy fontos számukra a térség stabilitása.

A Besztercebányai Megyei Önkormányzat (BBSK) jövőre több mint 410 millió eurós összköltségvetéssel működhet. Ennek az összegnek a nagyobb részét külső források adják, míg az adóbevételek mértékét 155 millió euróra tervezik. Az elfogadott költségvetés legnagyobb kiadásai között szerepel a tömegközlekedés és a szociális szolgáltatások biztosítása, amelyek együttesen az adóbevételek 60 százalékát emésztik fel.

A kormányzati intézkedések miatt ugyanakkor jövőre mintegy 31 millió euróval kevesebb összegből gazdálkodhat majd a megye, s ez a kiadásokban, a városok, önkormányzatok és a harmadik szektor támogatásában is jócskán megmutatkozik. 

Más körülmények között most elégedetten mosolyognánk, mert a költségvetés az önkormányzati intézmények és a közigazgatás jó működésének egyik legfontosabb dokumentuma. Idén viszont az energiaválság, az infláció, és nem utolsósorban az állami költségvetés elfogadását övező bizonytalanság miatt rendkívül nehézkes volt az összeállítása"

– fogalmazott a költségvetés megszavazása után Ondrej Lunter megyeelnök, külön megköszönve a képviselők türelmét és jóváhagyását. 

A megyeelnök szerint az önkormányzatok a kormányzati populizmus legnagyobb áldozatai. A községek, a városok és a megyék is egyaránt ráfizettek a rendszer nélküli intézkedések sorozatára, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban hozott, és amelyek szerinte szintén hozzájárultak annak bukásához. A béremelések és az adókedvezmények fedezéséhez szükséges források egy részét a megyéktől és az önkormányzatoktól vonta el a kormány, s az így keletkező hiányt csak tetőzték a magas energiaárak. 

Becslések szerint 31,3 millió euró hiányzik a jövő évi költségvetésünkből. Ez a háromötöde annak, amit tömegközlekedésre költünk, ez az oktatási költségvetésünk körülbelül egyharmada, és háromszor annyi, mint amennyit a kultúrára fordítunk"

– mutatott rá a hiányzó összeg mértékére Lunter.

Besztercebánya megye ezért több takarékossági intézkedést is hozott, amivel mérsékelni kívánják a költségvetési hiányt. Befagyasztották a megyei önkormányzat alkalmazottainak a bérét, energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a megyei intézményekben, valamint egyes támogatások kifizetését is ideiglenesen felfüggesztették. Míg 2022-ben a különböző pályázatok útján 2,8 millió euróval támogatták a városokat, községeket, polgári társulásokat és a nonprofit szervezeteket, addig 2023-ra nem számolnak ilyen tétellel a büdzsében. A megyeelnök azonban közölte, ha a parlament dönt a kompenzációk mértékéről, akkor visszatérnek az eredeti támogatási rendszerhez, és kedvező fejlemények esetén még a tavasz folyamán módosíthatják a költségvetést. 

Juhász Péter megyei alelnök szerint is óvatos költségvetést fogadtak el, amelyre a sok bizonytalan tényező miatt volt szükség. Az új beruházások helyett inkább az intézmények működtetése került előtérbe. 

Minden olyan tevékenységet, ami jelenleg részben nélkülözhető, megállítottunk, vagy leállítottunk. Megvárjuk az energiaárak alakulását az első néhány hónapban, és csak azután megyünk bele olyan beruházásokba, amelyeknek az elkezdése és nem befejezése nagy gondot okozna. A megye tehát, mint jó gazda, megpróbál óvatosan eljárni, hogy ne történhessen meg az, hogy egy beruházást nem tudunk megcsinálni, vagy befejezni, illetve, hogy az intézményeinket az energiaproblémák miatt nem tudjuk rendesen működtetni. De amint lehetséges, vissza fogunk térni a standard állapotokhoz és támogatásokhoz"

– hangsúlyozta. 

Jó hír viszont, hogy minden folyamatban lévő, a képviselők által korábban jóváhagyott beruházás folytatódhat, s a megnövekedett költségeket egyelőre nem hárítják át a lakosságra.

Megjelent a MAGYAR7 idei első számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.