Ötvenöt éves a Juhász Gyula Ifjúsági Klub - Videó
Egyhetes programsorozattal ünnepelte fennállásának 55. évfordulóját a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub. A kerekasztal-beszélgetéstől, a Slam Poetryn át, egészen a hagyományos diákbálig számos élménydús programmal készült a régi és jelenlegi diákoknak a JuGyIK, hogy mindenki megtalálja az események között a magának valót.
A nyitrai magyar kollégium mellett működő Parókia anno szállást biztosított a tanulmányaikat végző fiú hallgatóknak. Mára már azonban nincs meg ez a része a Parókiának, ugyanis más célokra alakították ki a fiúk szálláshelyét. Ám a Ma7 stábja, a JuGyIK Parókiás nosztalgiaestjén, talált olyan volt diákokat, akik ott laktak a régi Parókián.
Ők mesélték el, milyen is volt az élet akkor, amikor még 14-en laktak egy lakásban, egy vécével és egy konyhával.
A múltban a klubmozgalmaknak nagy jelentőségük volt, hiszen ezzel lázadtak az akkori rendszer ellen a fiatalok. Most azonban az a legnagyobb kihívás számukra, hogy összetartsák a magyar egyetemistákat a különböző nagyvárosokban.
Szerencsére mindig vannak és lesznek aktív diákok, akik kritikusan gondolkodnak, és készek felvállalni véleményüket mindenki előtt.
Idén nemcsak a JuGyIK ünnepel kerek évfordulót, hanem a brünni Kazinczy Ferenc Diákkör (KAFEDIK), akik 50 évesek, és a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) is, akik pedig 55 évesek.