2023. október 9., 19:22

Ösztöndíjak a gömöri elsősöknek

A Magyar Iskolaválasztási Program keretében két nap alatt mintegy 370 szülő vette át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját Gömörben. 

ösztöndíjak
Fotó: Virsinszky Tamás

Az ünnepélyes ösztöndíjátadások megnyitójára a Rákóczi Szövetség Gömörben Polgári Társulás szervezésében került sor a rimaszombati Iparos Kör felújított nagytermében, ahol a társulás nevében Pósa Homoly Erzsébet köszöntötte a meghívott vendégeket és a szülőket. Rövid zenés-táncos műsorral ezúttal a lakótelepi Dúsa úti Alapiskola és Óvoda elsősei kedveskedtek a jelenlevőknek. 

Az eseményen felszólaló vendégek és támogatók mindnyájan a magyar iskolaválasztás fontosságát hangsúlyozták. Halász Attila, Rimaszombat alpolgármestere rámutatott, az iskolakezdés rendkívül fontos lépés mind a gyerekek, mind a szülők életében. A Felvidéken különösen fontos kérdés ez, mivel csak a magyar iskola tudja megadni azt a nemzeti öntudatot, ami meghatározza a gyermekeink további életét – hangsúlyozta a Szövetség járási elnöke.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, a Rákóczi Szövetség támogatója kifejtette, hogy szerinte akkor lehet sikeres egy gyermek, ha jól érzi magát a bőrében, ha lelkileg kiegyensúlyozott, ha érzi, hogy az édesanyja szereti, gondoskodik róla, az apja pedig büszke rá. Lényeges, hogy az iskolában is otthon érezzék magukat, s lássák a tanáraikon, hogy tudást akarnak átadni nekik, és azt szeretnék, hogy sikeresek legyenek – mondta Fábry Szabolcs hozzátéve, hogy a sikert csak magyar iskolában, anyanyelvi környezetben érhetik el, ezért a szülőknek magyar iskolába kell íratniuk a magyar gyermeküket, továbbá támogatniuk kell az iskolát.

ösztöndíjak
Fotó:  Virsinszky Tamás

Rimaszombat négy magyar alapiskolájába – a Tompa Mihály Alapiskolába, a Református Alapiskolába, a Speciális Alapiskolába, valamint a Dúsa úti Alapiskolába – összesen 84 gyermeket írattak be első osztályba a szülők. A 2023/2024-es tanévre szóló ösztöndíjat Fekete Dániel és Székely Tamás, a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programért felelős munkatársainak közreműködésével vehették át. A térség többi magyar alapiskolájába, összesen húsz helyszínre (Guszona, Jánosi, Szútor, Dobóca, Baraca, Bátka, Uzapanyit, Nagybalog, Feled, Serke, Simonyi, Gesztete, Almágy, Újbást, Tajti, Ajnácskő, Balogfala, Várgede, Cakó, Radnót) egyesével látogattak el a szövetség megbízottai. A második napon csatlakozott hozzájuk Halász János budapesti országgyűlési képviselő, korábbi kulturális államtitkár, hogy személyesen is gratuláljon és megköszönje a szülőknek, hogy a magyar iskolát választották gyermekeiknek.  

A Rákóczi Szövetség első ízben 2004 novemberében hirdette meg Magyar Iskolaválasztási Programját a Felvidéken azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar iskolaválasztás fontosságára. A program azóta fokozatosan kibővült, s ma már a Felvidék magyarlakta vidékei mellett érinti Kárpátalja, Vajdaság és Horvátország magyarlakta területeit, a partiumi és erdélyi régiókat, továbbá a Csángóföldet.

Megjelent a Magyar7 2023/40.számában.


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.